cover image
Egyéb

Ifibajnokság: a KSI és a Vasas két rangadót nyert nyitásként

2015. október 12. 8:41

Idén is erős ifjúsági bajnokságot rendeznek, az előző szezonban a négyes döntőből kiszoruló KSI most két erőfitogtató sikerrel kezdett.

Bár az első fordulóból egy mérkőzést elhalasztottak, méghozzá a tavalyi bajnoki döntő két főszereplője, az Eger és az UVSE találkozóját, érdemes összefoglalni, mi történt a fiú ifjúsági bajnokság eddigi két körében.

Eddig három olyan csapat van, amelyik mindkét meccsét hozta. A Szentes a Tatabányát verte az első körben 18-6-ra (érdekesség, hogy a vendégeknél az utánpótlás-válogatott, a bakui Európa Játékokon szereplő Sebestyén Balázs szerezte csapata mind a hat találatát), majd a Debrecent is biztosan intézték el (19-8).

A Vasas az első fordulóban a tavalyi bajnokságban bronzérmet szerző BVSC otthonából vitte el a három pontot, jó kis meccset vívtak (15-14), majd aztán a Honvéd ellen is idegenben győztek, Burián Gergő 5 és 7 gólt szerzett, két találkozó után 12 gólnál jár tehát.

A KSI előbb a Ferencvárost győzte le, elég meggyőzően, majd aztán a bajnokot, az UVSE-t múlta felül úgy, hogy a szünetben már 8-3-ra vezetett.

Egy-egy győzelemmel álla Honvéd, a Szeged, a BVSC, a Debrecen (Fekete Gergő 8 gólt lőtt a Kaposvárnak), az Eger, a Ferencváros és a Szombathely is.

Eredmények – fiú ifjúsági bajnokság:

1. forduló:


Szentes-Tatabánya 18-6 (4-2, 4-0, 5-2, 5-2)
Gólszerzők:
Bocskay 3, Werner 2, Pellei K. 2, Harangozó 2, Kókai 2, Lukács Á. 2, Lukács D. 2, Márton, Tóth Gy., Tóháti, illetve Sebestyén 6

Honvéd Utánpótlás-Szegedi Vízipóló Suli 11-8 (3-2, 5-2, 1-1, 2-3)
Gólszerzők:
Reibel 3, Pieskó 3, Nagy M. 2, Dömötör, Vad, Korbán, illetve Jmnaishvili 4, Németh M., Takács, Hegedüs I., Szepes

BVSC-Vasas 14-15 (3-5, 3-2, 5-3, 3-5)
Gólszerzők:
Pintér 5, Rábavölgyi 2, Szécsi 2, Lipták, Rózsavölgyi, Lihotzky, Ágh, Sugár, illetve Burián 5, Vincze 5, Fazekas G. 3, Baross, Simon

KSI-Ferencváros 12-5 (3-1, 2-1, 2-2, 5-1)
Gólszerzők:
Kósa 4, Baj 2, Kardos A. 2, Petrák, Teleki, Berze, Hevesi, illetve Irmes P. 2, Irmes M. 2, Turnai A.

Debrecen-Kaposvár 15-10 (4-1, 2-3, 6-2, 3-4)
Gólszerzők:
Fekete G. 8, Dienes 2, Nagypál, Kovács Z., Andorkó, Katona, Gál, illetve Klinovszky 5, Varga Á., Németh B., Andok, Németh L., Molnár Á.

AVUS Szombathely-Szolnok 11-7 (3-1, 3-0, 3-3, 2-3)
Gólszerzők:
Úr 5, Juhász 3, Jenei, Ekler, Sági, illetve Kovács D., Klinga 2, Nagy R., Stefanidesz, Monostori D.

Az Eger-UVSE I. mérkőzést elhalasztották az első fordulóból.

2. forduló:

Szentes-Debrecen 19-8 (4-1, 4-2, 6-3, 5-2)
Gólszerzők:
Bocskay 4, Lukács D. 4, Tóth Gy. 3, Pellei K. 2, Lukács Á. 2, Werner, Makai, Tóth P., Kunszeri, illetve Borbély 2, Somorjai 2, Bartalis 2, Kuprák, Lénárt

Honvéd Utánpótlás-Vasas 7-12 (2-4, 1-5, 2-1, 2-2)
Gólszerzők:
Dömötör 2, Pieskó 2, Korbán 2, Németh K., illetve Burián 7, Fazekas G. 2, Bencz, Máté, Korom

Szegedi Vízipóló Suli-AVUS Szombathely 10-9 (2-1, 1-1, 2-1, 1-3 – büntetőkkel 4-3)
Gólszerzők:
Jhmnaishvili 3, Mikházi, Szepes, illetve Jenei 3, Hajmási, Szabados, Ekler

BVSC-Kaposvár 20-7 (5-1, 5-1, 4-3, 6-2)
Gólszerzők:
Rózsavölgyi 4, Ágh 4, Molnár K. 2, Mladoniczky 2, Lipták, Vásárhelyi, Rábavölgyi, Pintér, Szécsi, Tóth K., Sugár, Brumbauer, illetve Németh B. 2, Ihász, Csondor, Németh L., Tóth Á., Klinovszky

Eger-Tatabánya 12-9 (1-2, 4-3, 5-2, 2-2)
Gólszerzők:
Biros B. 6, Szalai 5, Nagyváradi, illetve Sebestyén 5, Kovács N. 2, Lukács, Fekésházy

KSI-UVSE 12-9 (4-3, 4-0, 2-3, 2-3)
Gólszerzők:
Lévai 3, Kardos A., 3, Némethy 2, Kósa 2, Baj, Zerinváry, illetve Szatmári 4, Vadovics V. 3, Szentesi, Torda

Szolnok-Ferencváros 6-12 (2-3, 1-1, 2-4, 1-5)
Gólszerzők:
Stefanidesz 2, Somogyi, Szekeres, Kotlár, Klinga, illetve Irmes P. 6, Kardos B. 2, Beliczay 2, Molnár B., Kolozsi B., Turnai A.

A bajnokság élcsoportja két forduló után:

1. Vasas 6 pont
2. Szentes 6 pont
3. KSI 6 pont

-ds-
Vízilabda hírek
ifjusági bajnokság
ksi
vasas
BVSC
ftc
szentes