cover image
Egyéb

Menetel a Honvéd, nyert a Fradi és a Szeged is

2015. október 10. 20:24

Az E.ON férfibajnokság 4. fordulójának esti mérkőzésein a hazaiak nyertek, leszámítva szentesi meccset, ahol a Miskolc végzett döntetlenre.

Tovább menetel a Honvéd!

Ugyan az első negyed után még a Pécs vezetett a Kőér utcai uszodában (Fejős Róbert előnyből szerzett góljára Krizsán András és Zlatko Rakonjac válaszolt akcióból), sőt Kovács Gergő második negyedben szerzett találatára Horváth Zsombor révén is volt válasza a vendégcsapatnak, a folytatásban „robbantott” Vad Lajos együttese. Egészen 8–3-ig menetel, avagy produkált egy 6–0-s szakaszt, egyszersmind eldöntötte a csatát. Kovács Gergő tarthatatlan volt, a csapat remekül védekezett, György Dávid pedig a kapuban brillírozott (11/15, 73%/). A Ferencváros legyőzése is jelezte, komolyan kell számolni ebben a bajnokságban is a Honvéddal, hiába változott, fiatalodott ismét a keret, a tehetség utat tör magának.
Fotó: RacioNet-Honvéd

Fotó: RacioNet-Honvéd

A krónikához tartozik, hogy a meccs előtt 77. születésnapja alkalmából köszöntötték a csapat doktorát, a magyar férfiválogatott orvosát, dr. Gábor Antal – Isten éltesse, Tóni bácsi!

Nyert a Fradi is, pedig a Vasas vezetett a Népligetben!

Jovan Sarics rögvest az első támadásból a vendégeket jutatta vezetéshez. A Ferencváros kellett némi idő, amíg magára talált – amikor ez sikerült, nem volt kérdés, hova kerülnek a bajnoki pontok. Aidan Roach a 3. perc végén egyenlített, majd Nyéki Balázs akciógólja már a vezetést jelentette a hazaiaknak. A rutinos csapatkapitány újabb villanása duplázta az előnyt, majd a második etapban a bizalommal az elmúlt időszakban élő, jól játszó Dőry Farkas emberelőnyből szerzett találatával már 4–1 állt a táblán. A Vasas próbálkozott becsülettel, Gyárfás Tamás és Sarics hatszor, Bóbis Máté és Adria Delgado ötször próbálkozott lövéssel, de vagy a Fradi-védelem zárt remekül, vagy Gárdonyi András védett. Az Euro Kupában is remeklő kapus nagyon elkapta a fonalat, 80 százalékos mutatóval (12/15), csupán három kapott góllal zárt! Azaz a Ferencváros a Honvéd elleni botlás után javítani tudott.

A Szeged az újonc Tatabányát győzte le magabiztosan – Varga Péter együttese csupán a negyedik negyedet veszítette el, de ez is bőven belefért. Itt is feljegezhettünk egy parádés kapusstatisztikát: Meixner Marcel 75%-ot (6/8) produkált. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a Tatabánya csupán 11 lövéssel találta el a kaput, azaz Kiss Csabáék védekezése is relsőrangú volt.

A nap legszorosabb meccsét Szentesen vívták a felek – olyannyira szoros lett, hogy megosztoztak a pontokon a csapatok. Végig fej-fej mellett haladtak, a hazaiaknál Vörös Viktor és Luka Szekulics, a miskolciaknál Milos Milisics vitte a prímet. A 9–9-es végeredmény után az edzők (Lukács Dénes és Sike József) is egyetértettek abban, hogy igazságos eredmény született.


Eredmény – E.ON férfibajnokság, 4. forduló

B csoport
Ferencváros-PQS Waterpolo–VasasPlaket 10–3 (3–1, 1–1, 2–0, 4–1)
Gólszerzők:
Nyéki 3, Dőry 2, Roach 2, Avramovics, Tóth M., Marko Csuk, ill. Sarics 2, ifj. Mészáros Cs.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

RacioNet-Honvéd–PVSK Mecsek-Füszért 11–4 (1–2, 5–1, 3–1, 2–0)
Gólszerzők:
Kovács G. 4, Simon R. 2, Borsós, Kiss B., Kiss G., Fazekas, Fejős, ill. Rakonjac 2, Horváth Zs., Krizsán
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A csoport
Szeged-Diapolo–EBP-Tatabánya 12–5 (3–1, 6–1, 1–0, 2–3)
Gólszerzők:
Kiss Cs. 3, Chilkó 2, Varga II Zs. 2, Manchercz Á. 2, Sánta, Pellei, Kunac, ill. Garancsy 2, Práczky, Regős, Kiss Cs.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Valdor-Szentes-PannErgy-Miskolc 9–9 (2–1, 2–3, 3–3, 2–2)
Gólszerzők:
Vörös 3, Szekulics 3, Nagy M. 2, Somogyi, ill. Milicsics 4, Jakab D., Petkovics, Somlai, Hornyák, Hegedűs
(Teljes jegyzőkönyv: itt)


Már közölt eredmény, A csoport
BVSC-Wáberer-Hungária-Zugló–Szolnoki Dózsa-Közgép 8–12 (1–2, 2–2, 1–6, 4–2)
Gólszerzők:
Pásztor 3, Török 2, Szabó Bendegúz, Nagy S., Szabó Bence, ill. Younger 2, Varga Dénes 2, Mitrovics 2, Gocsics, Alekszics, Fülöp, Kis G., Vámos, Jansik D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)


Korábban (október 3.) játszották:
Kaposvári VK–ZF Eger 5–18 (2–5, 1–4, 1–3, 1–6)
Gólszerzők:
Parezanovic 3, Vindisch, Juhász-Szelei, ill. Hárai 4, Szivós 3, Erdélyi 2, Csucskovics 2, Vapenszki 2, Lőrincz, Bedő, Mata, Biros B., Milos Csuk









Vízilabda hírek
ftc
honvéd
vasas
pécs
szentes
miskolc
férfibajnokság