cover image
Egyéb

Helytállt a BVSC, a pontokat viszont hazavitte a Szolnok

2015. október 10. 18:37

Az E.ON férfibajnokság 4. fordulóját a bajnokcsapat kezdte győzelemmel, Cseh Sándor együttese a Szőnyi úton győzött 12–8-ra.

„Esélylatolgatásokba nem mennék bele a meccsre, hiszen mindenki tudja, hogy a szolnoki csapat milyen erőt képvisel, olimpia-, világ- és Európa bajnokok alkotják a Tisza parti gárdát. Szeretnénk megnehezíteni a bajnok dolgát, és ha maximálisan odatesszük magunkat, ez sikerülni is fog” – ezekkel a szavakkal várta a Szőnyi úti találkozót Pásztor Mátyás, a hazaiak meghatározó játékosa. Nos, ha azt vesszük, hogy nagyszünetben mindössze 4–3-ra tudott vezetni a Szolnok, bizony, sokáig meglehetősen nehézzé tette a partit a BVSC. Hiába vezetett 2–0-ra Cseh Sándor együttese (Zsivko Gocsics vezető gólja csupán 5. perc végén érkezett, majd Varga Dénes lőtte be a Kis Gábor által kiharcolt ötöst), Szabó Bendegúz, majd a második negyed elején Török Béla gólja egyenlítést ért. Aaron Younger találatát is Török egalizálta, avagy tapadt Märcz Tamás alakulata. Jól védekezett a BVSC, és csak azért nem tudott vezetni, mert hiába lőtt sokat kapura, Decker Attila jól védett.

Az említett 3–4-es nagyszünet után Stefan Mitrovics és Kis Gábor akciógóljával nyitott az ollót a címvédő, Pásztor azonban gyorsan válaszolt, látótávolságon belülre hozva csapatát (4–6). Igen ám, de a Szolnok attól Szolnok, hogy szép lassan felőrölje ellenfelét – ezúttal is így történt. Zsinórban négy gól elég volt ahhoz, hogy minden eldőljön.

A Bajnokok Ligája-selejtezőre is készülő vendégek azt is megengedhették, hogy az utolsó negyedet 4–2-re elveszítsék (tegyük gyorsan hozzá: a BVSC becsülettel ment előre!), avagy végül 12–8-cal gyűjtötték be a három bajnoki pontot.


Eredmény – E.ON férfibajnokság, 4. forduló, A csoport
BVSC-Wáberer-Hungária-Zugló–Szolnoki Dózsa-Közgép 8–12 (1–2, 2–2, 1–6, 4–2)
Gólszerzők:
Pásztor 3, Török 2, Szabó Bendegúz, Nagy S., Szabó Bence, ill. Younger 2, Varga Dénes 2, Mitrovics 2, Gocsics, Alekszics, Fülöp, Kis G., Vámos, Jansik D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)


Korábban (október 3.) játszották:
Kaposvári VK–ZF Eger 5–18 (2–5, 1–4, 1–3, 1–6)
Gólszerzők:
Parezanovic 3, Vindisch, Juhász-Szelei, ill. Hárai 4, Szivós 3, Erdélyi 2, Csucskovics 2, Vapenszki 2, Lőrincz, Bedő, Mata, Biros B., Milos Csuk




Vízilabda hírek
szolnok
BVSC
férfibajnokság