cover image
Egyéb

Fantasztikus a Miskolc – az első hazai meccsét is megnyerte!

2015. október 4. 20:20

A három ötméterest is hárító Valics Bence főszerepet vállalt abból, hogy a BVSC pont nélkül maradt a borsodiak otthonában.

Első osztályú férfi pólómeccs Miskolcon – igazi ünnepély! A sporttörténelmei eseményre a sorsolás alapján a BVSC rendeltetett ellenfélként. Kiélezett partira volt kilátás, és nem is kellett csalatkozni.

A megtelt uszoda remek meccset, és jól kezdő hazai csapatot láthatott. A 7–3-as hátrányban sem tört meg azonban a kapust cserélő BVSC (A 30%-kal védő Györke Zsoltot Szakonyi Dániel váltotta, aki 5/9-cel, azaz 56 %-kal zárt, vagyis jól szállt be a meccsbe), Létay Krisztián vezérletével felzárkózott a harmadik negyedben 8–7-re!

A Miskolcot a szerb légiósai is húzták, és amit a kapuban Valics Bence művelt! Az Egyesült Államokból hazatérő fiatalember a bravúrjai mellett három ötméterest is megfogott, nagymértékben hozzájárulva ahhoz, hogy nem tudtak a zuglóiak kiegyenlíteni. Egyszersmind főszerepet játszva abban, hogy a Miskolc első hazai meccsét 11–9-re meg tudta nyerni.

És már 6 pontos a bajnokságban!

Sike József, a Miskolc vezetőedzője:

„Tipikus döntetlenszagú mérkőzés volt, amelyet a három ötméterest hárító Valics Bence nyert meg számunkra. Természetesen minden meccsen jól akarunk szerepelni, az Eger ellen is jól akartunk, de egy újonc csapatnak nem lehet a bajnokság elején a kimondott célja, hogy egy BVSC ellen mindenképpen nyerni kell. Sikerült, ennek örülünk, de számunkra az az igazán fontos, hogy kopogtassunk be az ob I-be, sőt maradjunk is meg ott. A mércét még ennél is magasabbra teszem, már ami a játék minőségét jelenti, hiszen sokat hibáztunk. A célunk konkrétan továbbra is a 9-12. hely valamelyikén végezni, de természetesen ha az esetleges körbeverések okán előbb végzünk, nem szomorkodunk.”


Märcz Tamás, a BVSC vezetőedzője:

„Küzdelmes meccsre számítottam idegenben a jó Miskolc ellen. Így is lett. Be kell lőni a helyzeteinket, különösen a három ötméteresre gondolok. Azok lőtték, akik szokták, akik be szokták lőni, felvállalták a felelősséget, ma nem mentek be. Persze ezek kívül is voltak még helyzeteink. Jól játszott a Miskolc, gratulálok a győzelméhez. Nem vagyok elégedetlen a saját csapatommal sem, küzdöttek végig a játékosaim, a kapuscsere után – örülök, hogy Szakonyi Dániel jól szállt be a meccsbe – fölálltak, tették a dolgukat becsülettel. Megyünk tovább.”

Valics Bence, a Miskolc kapusa:

„Nincs szó mágiáról, csak munkáról, tizenkét hete tartó kemény felkészülésről. Annál boldogabbat elképzelni sem tudok, minthogy látszódik a munka eredménye. Még edzőmeccsen sem védtem ki három ötméterest, álomban sem gondoltam, hogy összejön.”


Eredmény – E.ON férfibajnokság, A csoport

Pannergy-MVLC Miskolci Vízilabda Club–BVSC-Wáberer-Hungária-Zugló 11–9 (2–2, 5–3, 2-3, 2-1)
Gólszerzők:
Hornyák O. 3, Njegovan 2, Milicsics 2, Pektovics 2, Jakab, Takács J., ill. Létay 4, Török 2, Kovács P., Pásztor, Nagy Á.
(Teljes jegyzőkönyv:itt)

Vízilabda hírek
miskolc
BVSC
valics