cover image
Egyéb

Zsola felgyógyulásáért is zajlik a Vízilabda Expó

2015. szeptember 2. 16:36

Jótékonysági szándék is bővíti a 2. Vízilabda Nyílt Nap és Expó programjait és céljait. A budaörsi sportközpontban szeptember 12-én egy helyi fiatalember gyógyulásáért is tehetünk.

A 19 éves Pásztor Zsolt, vagy ahogy sokan ismerik, Zsola június 18-án (szóbeli érettségije előtt egy héttel), minden előzmény nélkül, súlyos agyvérzést szenvedett. Aznap 17 éves öccse helyesen mérte fel a bátyja állapotának súlyosságát, és lélekjelenlétének köszönhetően tartotta életben az OMSZ egységeinek kiérkezéséig. Szakszerű, odaadó ellátását követően került a kistarcsai kórházba, ahol a gyors orvosi konzílium ideje alatt stabilizálták állapotát. Ennek köszönhetően átszállíthatták az Amerikai úti OKITI intézmény idegsebészetére, ahol több órás életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

Egy héttel az első traumát követően újabb életmentő műtéttel eltávolították a jobb oldali koponyacsontját. A fantasztikus orvosi stáb, az odaadó ápoló személyzet, a kitartó szeretetteljes család, a barátok és az ismerősök erejének köszönhetően mára már a sérült bal oldali végtagok rehabilitálása folyik gőzerővel az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben.

A srác hihetetlen akaraterejéről tesz tanúbizonyságot a videó (https://youtu.be/1hW09msHONA), amit édesapja osztott meg saját Facebook-oldalán, ahol Zsola gyógyulását is folyamatosan dokumentálja.

Zsolának mielőbbi gyógyulásához és rehabilitációjához segítségre van szüksége: természetesen az anyagi támogatáson túl hatalmas segítséget jelent neki a magyar férfivízilabda-válogatott és a Magyar Taekwondo Szövetség támogatása - hiszen Zsola elkötelezett taekwondós.

Szeptember 12-én, szombaton szeretettel várunk mindenkit a II. Vízilabda Nyílt Nap és Expóra Budaörsre, ahol a színes programok és a vízilabda elismert alakjaival történő találkozás mellett szeretnénk, ha minél többen támogatnák Zsola felépülését. Egészségi állapotától függően, reményeink szerint Zsola is megjelenik az eseményen egy rövid időre.

A Zsolát támogatóknak a férfivízilabda-válogatott által dedikált ajándéktárgyakkal köszönjük meg a segítséget. Akik jelenlétükkel nem tudják megtisztelni az eseményt, azoknak a támogatására is számítunk.

Zsola bankszámlaszáma:
Pásztor Zsolt OTP Bank 11773140 – 00317777 – 00000000
A közlemény rovatba kérjük, írja be: „adomány”

 
A Vízilabda Nyílt Nap és Expó idei programja.
Vízilabda hírek
vízilabda expo
expó
nyílt nap
gergely istván
pásztor zsolt