cover image
Egyéb

Faragó Tamás: „Van bennem ambíció”

2015. augusztus 31. 18:50

A korábban a női felnőtt-válogatottal világ- és Európa-bajnoki címet szerző szakember látja el a női szakág utánpótlás szövetségi kapitányi feladatait 2015 szeptemberétől.

Erről a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége döntött hétfői ülésén. Ismert, hogy a posztot a felnőtt-válogatott szövetségi kapitányi feladataival egyetemben Merész András töltötte be, ő azonban felajánlotta lemondását a kazanyi világbajnokság végén, midőn 9. helyet szerzett a csapattal.

A szövetség elfogadta a lemondást, és végül úgy döntött, kettéválasztja a két említett feladatot. Az utánpótlás szövetségi kapitány Faragó Tamás lett, míg a felnőtt nemzeti együttes élére – ahogyan arról már beszámoltunk – Bíró Attila került.

watch?v=_5TCTdJqXas&feature=youtu.beMontreal olimpiai bajnoka elmondta, elsősorban lányai miatt van rálátása az utánpótlás jelenlegi helyzetére, amin bőven lehet javítani.

Még nem döntött arról, hogy maga is leül-e a kispadra a világversenyeken, vagy ahogyan Merész András tette, szakembereket választ maga mellé (legutóbb Mihók Attila és Petrovics Mátyás volt a segítője a kapitánynak).

Villám-videóinterjú a szövetség döntése után.
 
-ds-
Vízilabda hírek
faragó tamás