cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Férfi

Vb 2015 - Gór-Nagy Miklós: Ismerjük a gyenge pontjaikat

2015. augusztus 4. 14:05

Gór-Nagy Miklóssal és Erdélyi Balázzsal beszélgetett a kazanyi világbajnokság hivatalos sajtószolgálatának munkatársa, ebből az interjúból idézünk az olasz-magyar rangadó előtt.

Jól tudják a kazanyi szervezők is, hogy élesedik a küzdelem a férfi vízilabdatornán is, ennek szellemében készítettek interjút Gór-Nagy Miklóssal és Erdélyi Balázzsal, a címvédő magyar válogatott tagjaival.

Mikit először a 2013-as vb-ről kérdezték, nevezetesen arról, mit érzett, amikor világossá vált, miénk az arany.

„Furcsa, mert semmi katarzis vagy eufória nem volt rajtunk, mert ahogy magunk mögött hagytuk a folyamatosan nehéz meccseket, éreztem a csapatban az erőt, és biztos voltam benne, hogy mi győzünk. Persze, boldogok voltunk a siker után. Nagy erőt ad azóta is az az aranyérem, és lelkileg is sokat segít. Nagyon várjuk az olaszok elleni meccset, hogy most is megmutassuk az erőnket” – mondta Gór-Nagy.

A csoportmérkőzések sajátosságáról Erdélyi Balázs beszélt.

„Kazahsztán volt a legerősebb ellenfél, legutóbb szoros meccset játszottunk velük, így most figyelnünk kellett a meccs elejére, és figyeltünk is, megmutattuk, hogy sokkal jobbak vagyunk. Ez volt a legszorosabb meccs, és megnyugtatott minket, hogy ezt is nagy különbséggel nyertük meg. Könnyű csoportban voltunk, ahol az ellenfelek vízilabda-kultúrája kevésbé fejlett.”

Arról is érdeklődtek a kollégák, a srácok járnak-e más mérkőzésekre a vb-n.

„Nem, mert nincs rá időnk”
– válaszolta Gór-Nagy. „A világbajnokság egy komoly esemény, nagyon sok tényezőn múlhat a siker. Nem akarjuk, hogy kizökkenjünk a gondolatainkból, nem szeretnénk, hogy bármilyen hatás érjen bennünket. Természetesen a szakmai stáb remek munkát végez. Mindig megkapjuk az ellenfelekről a hasznos információkat, rengeteget videózunk, speciálisan fel tudunk készülni mindenkiből. Látjuk az ellenfeleink erős és gyenge pontjait.”

A kérdésre, miszerint ki a legnagyobb ellenfelünk, válogatottunk bekkje így válaszolt:

„A következő ellenfelünk, Olaszország. Minden figyelmünk rájuk szegeződik, a negyeddöntőre. Mindenki tudja, hogy 5-6 csapat azonos szintet képvisel, de mi mindig csak a következő meccsre koncentrálunk.”

Szó esett arról, hogy a vízilabda nemzeti sport Magyarországon, és Gór-Nagy Miklós beszélt a kazanyi körítésről is.

„Fantasztikusak a létesítmények és a körülmények Kazanyban, a hatása alatt vagyunk. Tetszik a Vízilabda Aréna is, az is, hogy kizárólag a vb-re épült, és az is, hogy az egész medencét körbefogja a lelátó. A legfontosabb meccseken csodálatos hangulat lehet a végén.”

Erdélyi Balázs beszélt arról, hogy kézilabdázóként kezdte, de szülei a 2000-es olimpiai győzelem után arra ösztökélték, inkább az uszodában a helye. Onnantól már ment minden magától Egerben. Mikié egyszerűbb történet, 9 éves kora óta vízilabdázik, édesapja vitte le az uszodába, azóta a vízilabda a szenvedélye (ezt persze, mi nagyon jól tudjuk)

Arra kérte Balázsékat a kolléga, mondják el, miért érdemes vízilabdázóvá válni, és egy fiatal „hogyan álljon bele” ebbe a sportágba.

„Mindig azt mondom, próbálják meg élvezni a vízilabdát. Szeretném, ha a fiam is vízilabdázna, de ez majd az ő döntése lesz, fő az egészség, ha valaki sportol, már sokat tesz ezért. A vízilabdázók közösségéhez azért érdemes tartozni, mert lehet, hogy nem lesz mindenki világbajnok, de a sportág által világot lát, barátokat szerez, nyelvet tanul, ráadásul még tisztelik is a vízilabdázókat Magyarországon. A vízilabda önbizalmat ad az élet minden területére, ez elkíséri az embert egy életen át” – mondta Gór-Nagy Miklós.

„Ahhoz, hogy valaki jó vízilabdázó legyen, tehetség, fizikai adottságok és jó labdaérzék szükséges. Kemény munka, kitartás, ezek nélkül sem megy, és a pozitív gondolkodás sem árt” – tette hozzá Erdélyi Balázs.

Az interjút teljes egészében itt lehet elolvasni. A magyar-olasz negyeddöntőt pedig természetesen a helyszínről követjük.
 
Augusztus 4., kedd:

A 15-16. helyért:


Kína-Argentína 16-9 (6-2, 3-4, 4-2, 3-1) 

A 13-14. helyért:
Oroszország-Japán 9-13 (4-3, 1-3, 2-5, 2-2) 

A 9-12. helyért:

Kanada-Kazahsztán 9-7 (1-2, 5-0, 2-3, 1-2) 
Brazília-Dél-Afrika 16-5 (7-3, 2-2, 3-0, 4-0) 

Negyeddöntő:

16.30 Horvátország-Montenegró – 35. meccs
17.50 Görögország-Ausztrália – 36. meccs
19.10: Magyarország-Olaszország – 37. meccs
20.30: Szerbia-Egyesült Államok – 38. meccs
 
-d-
Vízilabda hírek
Férfi válogatott
kazan 2015
Férfi válogatott
Benedek Tibor
kazany 2015
kazany
gór-nagy miklós
erdélyi balázs