cover image
Egyéb

Vb 2015: Legyőztük Kanadát, a 9. helyért játszhatunk

2015. augusztus 3. 10:35

A magyar női válogatott az amerikaiaktól elszenvedett vereség után a 9-12. helyért folytatja - az ellenfél ma Kanada volt. Merész András csapata 10-7-re győzött.

Válogatottunk a csoportmérkőzéseken kikapott Kínától (8-9) és Oroszországtól (11-13) is, így a franciákat legyőzve (18-3) csupán a harmadik helyen zárt. Mindez azt jelentette, hogy a 8 közé jutásért összetalálkozott az olimpiai bajnok Egyesül Államokkal - és a mérkőzésen sajnos egyértelműen kidomborodott, melyik a jobb csapat (7-12).
Merész András így a 9. hely megszerzéséért küldheti együttesét a vízbe, ehhez az első akadályt Kanada jelenti. A rivális Új-Zélandot 15-6-ra, Kazahsztánt 17-4 győzte le, a spanyoloktól azonban 12-6-ra kikapott. Csoportmásodiként Görögország vár rá, a 8-5-ös vereség azonban az alsóházba "repítette."
 
A magyar válogatott kerete:

1 Bolonyai Flóra, 2 Czigány Dóra, 3 Antal Dóra, 4 Kisteleki Dóra, 5 Szücs Gabriella, 6 Takács Orsolya, 7 Illés Anna, 8 Keszthelyi Rita, 9 Tóth Ildikó, 10 Bujka Barbara, 11 Garda Krisztina, 12 Menczinger Kata 13 Gangl Edina. Szövetségi kapitány: Merész András
 
A kanadai válogatott kerete:
1 Jessica Gaudreault, 2 Krystina Alogbo, 3 Katrina Monton, 4 Emma Wrigth, 5 Monika Eggens, 6 Kelly Mckee, 7 Joelle Bekhazi, 8 Shae Fournier, 9 Carmen Eggens, 10 Christine Robinson, 11 Stephanie Valin, 12 Dominique Perreault, 13 Nicola Colterjohn. Szövetségi kapitány: Johanne Brgin
 
Élő szöveges tudósításunk:

1. NEGYED:

Bolonyai kezd a kapunkban. Az első támadásunk nem jó. Az övék sem.

Kisteleki közeli lövését védi a kapus. Középről Szücs Gabriella lő gólt - 1-0.

Jó a védekezés. Kisteleki lövését védi a kapus.

Szereljük a centert. Bujka sem jár sikerrel átellenben.

Lejár a támadóidejük. Bujkát szerelik. Kanada időt kér. Szücs kiáll a centerről, a fórt Valin belövi - 1-1.

Fórban Czigány lő kapufát. Majd Takácsot szerelik.

Kontra Kanada ellen. Tóth lövését védi a kapus. Fournier lő, Bolonyai véd. Átellenben Kisteleki Dóra lő gólt - 2-1.

Jó a védekezés. Átellenben Bujkát szerelik. Alogbo ejt, Bolonyai leszedi. Időkérés. Nem járunk sikerrel - vége a negyednek.

2. NEGYED:

Keszthelyi passza nem jó. Antal szerez labdát, majd egy kiállítást, de eladja a labdát.

Robinson lövését fölé üti Bolonyai. Takácsot kiállítják, M. Eggens belövi a fórt - 2-2.

Fórban Keszthelyi Rita lövése akad be - 3-2.

Jó védekezés, utána kontra ellenünk. Perreault lövését fölé üti Bolonyai. Labdaszerzés.

Garda lövését blokkolják. Átellenben C. Eggens lő nagy gólt - 3-3.

Keszthelyi Rita
lő gólt - 4-3.

Kivédekezzük a támadásukat. Antal lövését blokkolják. Kanadai kapufa, majd Szücs is kapufát lő. Bujka kiállítást szerez, időkérés. Nem jó a megjátszás, nincs lövés fórban. A támadóidő végén Szücs fölé lő.

Kanadai időkérés. Kontra. Még egy távoli fér bele, vége a negyednek.

3. NEGYED:

Kontra Kanada ellen. Szücs pattintása nem jó.

Szücs blokkol. Keszthelyi lövését kiüti a kapus. Majd kontra Bujka ellen.

Újabb kontra után Kisteleki Dóra lép meg, kapja a labdát, belövi - 5-3.

Kiesik a labda Mckee kezéből. Takács nem kap ítéletet.

Illés kiáll, Bolonyai véd, ám a kipattanó után Robinson lő gólt - 5-4.

Kontra. Nem jó a kanadai bejátszás. Kiállítás, Merész András időt kér.

A fór letelte után lő gólt Keszthelyi Rita - 6-4.

C. Eggens csavar fölé. Antal lövését védi a kapus.

Bekhazai ejtése célba ér - 6-5.

Kontra Tóth ellen. Keszthelyit kiállítják, időkérés. A fórt Wright belövi - 6-6.

Kontra. Keszthelyi nagy helyzetbe lő, a kapus véd. Vége a negyednek.

4. NEGYED:

Nem járunk sikerrel. Ők sem. Fórban aztán Keszthelyi Rita lő gólt - 7-6.

Robinson kiejti a labdát a kezéből. Átellenben Bujka Barbara lő gólt - 8-6.

Kontra. Takács ejt, kapufa. Czigány blokkol egy lövést. Fournier pattintása nem jó.

Tóth szerez kiállítást, letelik a fór, Illés Anna lő aztán gólt - 9-6.

Menczinger kiáll, Wright a legvégén lövi be a fórt - 9-7.

Bujka csavar, mellé. Labdaszerzés után Bujka Barbara úszik meg és lő gólt - 10-7.

Kanadai fór, kapufa. Időkérés, 2.04 van hátra. Végigjátsszuk, Illés lő fölé.

Menczinger kiáll, időkérés. Wright lő, Bolonyai véd. Kontra.

Kanadai fór, Bolonyai véd. Vége a mérkőzésnek, a 9. helyért játszhatunk szerdán a kazah-brazil meccs győztesével - mint aztán kiderült, Brazíliával.

Eredmény – világbajnokság, nők, a 9-12. helyért
Magyarország–Kanada 10–7 (2–1, 2–2, 2–3, 4–1)
Kazany, vezette: Wengenrouth (svájci), Williams (új-zélandai)


Magyarország: Bolonyai – Czigány, Kisteleki D. 2, Szücs 1, Keszthelyi 4, Bujka 2, Garda. Csere: Antal, Takács O., Illés 1, Tóth I., Menczinger. Szövetségi kapitány: Merész András

Kanada: Gaudreault – Monton, Wright 2, M. Eggens 1, Mckee, Bekhazi 1, Robinson 1. Csere: Alogbo, Fournier, C. Eggens 1, Valin 1, Perreault. Szövetségi kapitány: Johanne Begin

Emberelőnyből: 2/7, ill. 5/8
Vízilabda hírek
Női válogatott
kazany
vb