cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Férfi

Vb 2015: Campagna, Luongo: nagy meccs lesz a magyarok ellen

2015. augusztus 3. 9:31

Az olasz válogatott végül magabiztosan jutott a negyeddöntőbe a kazanyi világbajnokságon, de a főszereplőktől már inkább a mieink elleni meccs iránt érdeklődtünk.

Kanada végül 8-2-vel hajolt meg Olaszország előtt, a meccs derekán pár figyelmetlenség elég volt, hogy fölényes legyen az olaszok sikere, pedig lehetett volna szorosabb is a találkozó, azonban kiválóan védett Stefano Tempesti.

A lényeg, hogy nem borult a papírforma, magyar-olasz negyeddöntőt rendeznek kedden 19 óra 10 perctől Kazanyban.

„Megérkeztünk oda, ahová meg akartunk érkezni, a negyeddöntőbe. Nem volt könnyű az utunk, de amikor elérkezel egy újabb állomásra, semmit sem számít, hogy előtte mi történt. Így volt ez a Kanada elleni meccs előtt is, és így lesz a magyarok elleni előtt is” – kezdte helyzetjelentését Alessandro Campagna, az olaszok szövetségi kapitánya. „A magyar egy remek válogatott, világbajnoki címvédők, egy nagy stratégával a kispadon. De nekem is nagyszerű feladata ez, felkészíteni stratégiailag, taktikailag, mentálisan a társaságot erre az ütközetre. Élvezni kell a játékot, és nyerni” – folytatta.

„Mi egy nagyon fiatal csapat vagyunk, hét játékosnak ez az első világbajnoksága, és a torna elején az érzelmek sokkal jobban előtérbe kerültek náluk. Ez természetes, ezt kontrollálni kell, és lépésről lépésre haladni előre. A játékosoknak szükségük van arra, hogy folyamatosan éles meccset játszanak. Az amerikaiak ellen nem fókuszáltak eléggé a srácok, ami miatt én mérges voltam, hiszen minden meccsen a legjobbat kell nyújtanunk. Még nem vagyok maximálisan elégedett a játékunk fejlődésével. Még nem. Talán a következő meccs után” – fogalmazott Alessandro Campagna honlapunknak.

Stefano Luongo így nyilatkozott a Kanada elleni meccs után:

„Egyáltalán nem gondoltuk, hogy könnyű meccs lesz, hiszen tudtuk, hogy Kanada sokat fejlődött az elmúlt időszakban, a mostani tornán is. A következő meccs sokkal nehezebb lesz számunkra, de nem félünk, egyetlen csapattól sem ezen a világbajnokságon. Erősek vagyunk, majd meglátjuk, mire megyünk a világbajnok ellen. Az olimpiai után a mi csapatunk átalakult, sok új játékos érkezett, fiatalok, akik ennek ellenére nagyszerű játékosok. Ezen a vb-n is fejlődtünk tovább, de ez így normális. Nem hiszem, hogy nagy meglepetést tudnánk okozni egymásnak, az elmúlt hónapokban ugyanazok a játékosok játszottak egymás ellen, mindkét oldal ismeri egymást, nincsenek titkok. A magyarok kapitánya jól ismer minket, néhányunkkal még játszott együtt a Reccóban is, egy biztos, nagyon nagy meccs lesz, nemcsak nekünk, az egész világ számára.”

Alex Giorgetti a Kanada elleni nehézségekről is pozitívan nyilatkozott:

„Még jó is, hogy nehezebb volt az eleje, amikor ilyen meccseket játszol, amikor már a kiesés a tét, az az igazi, ha izgalmas a játék. Tudtuk, hogy nyerni fogunk, a védekezésünk jól működött, és nekünk ez is a legfontosabb. Tudom, hogy a magyarok várnak minket, de látták ezt a meccset, látták, hogy a kapusunk visszatért a régi formájába. Úgy megyünk neki annak a meccsnek, hogy meg akarjuk nyerni, mert mi végig akarunk menni ezen a világbajnokságon”.

A keddi találkozó 19 óra 10 perckor kezdődik, természetesen a fent elhangzottakhoz lesz pár szava a mieinknek is.
 
-dobos-
Vízilabda hírek
Férfi válogatott
kazan 2015
Férfi válogatott
Benedek Tibor
kazany 2015
kazany
olaszország
alessandro campagna
stefano luongo
alex giorgetti