cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Férfi

Vb 2015: eldőlt, Kanada vagy Olaszország következik

2015. július 31. 20:59

Megvan, mely párosítás győztesével találkozik a férfiválogatott a négy közé jutásért a kazanyi világbajnokságon.

A magyar válogatott páholyból figyelhette a kazanyi vízilabdatorna utolsó csoportkörének második felét pénteken este, hiszen korábban már megnyerte a csoportját. Az ellenfélre azonban régóta vár a csapat és arra is, milyen ágra kerül a folytatásban.

Azt tudtuk, hogy az A csoport második helyezettje és a B csoport harmadik helyezettje mérkőzésének a győztese következik majd. Kanada végül legyőzte Brazíliát, ez pedig azt jelentette, hogy Kevin Grahamék végeztek a második helyen az A csoportban.

A nagy kérdés az volt, hogy az erős B csoportból az Egyesült Államok vagy Olaszország érkezik a nyolc közé jutásért vívott szakaszba, ezt egymás között döntötték el a nap utolsó mérkőzésén.

Nos, remekül kezdtek az olaszok (3-1), akikkel kapcsolatban persze ment a feltételezés. Elvégre a magyar ágon a szerbek vannak ott, azaz, ha győz a magyar csapat vagy ellenfele, a döntőbe jutásért Szerbia következhet.

5-4-nél aztán már az amerikaiak vezettek, majd 7-5-re a második negyed hatodik percében, végül 7-6-tal fordultak a csapatok. Erre még rátettek egy gólt az amerikaiak, 9-7-tel következhetett az utolsó negyed. Luongo közelebb hozta az olaszokat, megjósolhatatlan volt, mi lesz ennek a vége.
 
3:20-szal a vége előtt ismét kétgólos előnybe kerültek az amerikaiak, s aztán Tempesti a kezei között bekapott egy újabbat, eldőlt. A vége 11-9.

Kanada vagy Olaszország következik a mieink számára.

Eredmények – kazanyi vb, utolsó csoportmeccsek:

A csoport:


Horvátország-Kína 17-1 (4-1, 5-0, 7-0, 1-0)
Brazília-Kanada 6-10 (0-3, 3-3, 2-3, 1-1)

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 6 pont, 2. Kanada 4 pont, 3. Brazília 1 pont, 4. Kína 1 pont

B csoport:

Görögország-Oroszország 15-11 (5-2, 3-2, 5-3, 2-4)
Egyesült Államok-Olaszország 11-9 (4-4, 3-2, 2-1, 2-2)
 
A B csoport végeredménye: 1. Görögország 6 pont, 2. Egyesült Államok 4 pont, 3. Olaszország 2 pont, 4. Oroszország 0 pont

C csoport:


Dél-Afrikai köztársaság-Kazahsztán 3-14 (0-4, 1-3, 1-5, 1-2)
Magyarország-Argentína 21-4 (6-2, 3-1, 6-1, 6-0)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Kazahsztán 4 pont, 3. Dél-Afrika 2 pont, 4. Argentína 0 pont

D csoport:

Szerbia-Ausztrália 10-9 (3-2, 2-2, 1-4, 4-1)
Japán-Montenegró 10-16 (2-3, 2-5, 2-5, 4-3)

A csoport végeredménye: 1. Szerbia 6 pont, 2. Ausztrália 3 pont, 3. Montenegró 3 pont, 4. Japán 0 pont

Augusztus 2., vasárnap:

Nyolcaddöntős szakasz:


9.50: Kína-Oroszország– 25. meccs
11.10: Argentína-Japán– 26. meccs
12.30: Kanada-Olaszország– 27. meccs

16.30: Brazília-Egyesült Államok – 28. meccs
17.50: Kazahsztán-Montenegró– 29. meccs
19.10: Dél-Afrika-Ausztrália– 30. meccs

Augusztus 4., kedd:

Negyeddöntős szakasz:


8.30: a 25. és a 26. meccs vesztese (a 15-16. helyért) – 31. meccs
9.50: a 25. és a 26. meccs győztese (a 13-14. helyért) – 32. meccs
11.10: a 27. és a 29. meccs vesztese – 33. meccs
12.30: a 28. és a 30. meccs vesztese – 34. meccs

16.30 Horvátország- Kazahsztán/Montenegró -35. meccs
17.50 Görögország- Dél-Afrika/Ausztrália – negyeddöntő – 36. meccs
19.10: Magyarország- Kanada/Olaszország – negyeddöntő – 37. meccs
20.30: Szerbia- Brazília/Egyesült Államok – negyeddöntő – 38. meccs
Vízilabda hírek
Férfi válogatott
kazan 2015
Férfi válogatott
Benedek Tibor
kazany 2015
kazany