cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Férfi

Vb 2015: Remek nyitány - kilenc góllal vertük a kazahokat

2015. július 27. 16:20

Elrajtolt a kazanyi világbajnokság a férfiválogatott számára is: a csoport „legnehezebb” ellenfelét 14-5-re győzte le a csapat, avagy magabiztosan győzelemmel rajtolt. Folytatás szerdán Dél-Afrika ellen.

A „legnehezebb” jelző nem véletlenül van idézőjelben, ugyanis a magyar válogatott rendkívül könnyű csoportba került, címvédőként Kazahsztán, Dél-Afrika és Argentína ellen szerezheti meg a csoportelsőséget, amely aztán automatikus nyolc közé jutást eredményezhet.

A kazahokkal találkoztunk a barcelonai világbajnokság negyeddöntőjében is, akkor az első negyedben még tartották magukat, de aztán szép lassan felőröltük őket, és magabiztosan győztünk.
Minden meccsre figyelni kell, koncentrálni, csak így lehet mindenfajta törés nélkül túlesni a csoportkörön, mert ha valamit is komolytalanul vesz a csapat, rosszul jöhet ki aztán a negyedik, legfontosabb meccsből (oké, a negyedik után az ötödik lesz a legfontosabb – és reményeink szerint így tovább).

A magyar válogatott kazanyi napjai eddig jól teltek, már nagyon várják a srácok, hogy elkezdődjön a torna.

A magyar válogatott kerete:
1 Nagy Viktor, 2 Gór-Nagy Miklós, 3 Madaras Norbert, 4 Erdélyi Balázs, 5 Vámos Márton, 6 Hosnyánszky Norbert, 7 Angyal Dániel, 8 Szivós Márton, 9 Varga Dániel, 10 Varga Dénes, 11 Bedő Krisztián, 132Hárai Balázs, 13 Decker Attila. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

A kazah válogatott kerete:
1 Aleksandr Fedorov, 2 Sergey Gubarev, 3 Alexandr Axenov, 4 Roman Pilipenko, 5 Vladimir Ushakov, 6 Alexey Shmider, 7 Murat Shakenov, 8 Anton Koliadenko, 9 Rustam Ukumanov, 10 Yevgeniy Medvedev, 11 Ravil Manafov, 12 Branko Pekovich, 13 Valeriy Shlemov. Szövetségi kapitány: Sergey Drozdov

A nap további mérkőzésein:

A csoportunkban:


Dél-Afrika-Argentína 10-6 (6-2, 1-2, 1-1, 2-1)
Gólszerzők:
E. Le Roux 3, P. Le Roux 3, Card, Badenhorst, Hock, De Carvalho, illetve Yanez 3, Veich 2, Bulgheroni

A csoport:

Horvátország-Kanada 12-7 (4-2, 6-2, 1-0, 1-3)
– A Kaposvárban szereplő Oliver Vikalo 1, az OSC játékosa, Kevin Graham szintén 1 gólt szerzett, játszott a debreceni Dusan Aleksic is egy rövid ideig a kapuban.

Brazília-Kína 9-9 (3-4, 2-1, 4-3, 1-0)
B csoport:

Görögország-Olaszország 11-10 (4-4, 2-1, 3-2, 2-3)
– A mérkőzés egyik játékvezetője Kun György volt.
Egyesült Államok-Oroszország 7-6 (3-1, 1-1, 2-2, 1-1)

C csoport:


Dél-Afrika-Argentína 10-6 (6-2, 1-2, 1-1, 2-1)

 
ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNK:

1. NEGYED:

Nagy Viktor kezd a kapunkban. Elhozzuk a labdát, fór, Gór-Nagy közelijét védi a kapus.

Jó a védekezés, majd újabb kazah kiállítás - Hárai Balázs a falból belövi, 1-0.

Gór-Nagyot állítják ki, Varga Dániel blokkol. Varga Dénes átellenben messziről elengedi, a labda a hosszúban - 2-0.

Kontra a kazahok ellen - majd Bedő ellen is.

Erdélyit kiállítják, a falból lőnek - sarokdobás. Kiegészülünk, majd Erdélyi blokkol egy lövést.

Átellenben egy keresztpassz után Angyal Dániel lő a hosszúba - 3-0.

Shmider lő mellé. Kiállítás Bedő Krisztiánról, aki aztán behúzza az Erdélyitől érkező pontos átadást a falból - 4-0.

Hosnyánszkyt kiállítják, kazah időkérés. Kiegészülünk, majd Ushakov lő kapufát.

Gór-Nagy ejtését kiüti a kapus, nálunk a labda - ám kontrát fújnak aztán.

Axenov lő fölé - 9 másodperc van a negyedből, időt kérünk. Vámos mellé tüzel - vége a negyednek.

2. NEGYED:

Kiállítás Erdélyiről, Madaras lövését blokkolják - de nálunk a labda. Egy Madaras-Varga Dénes kombináció, de a kapus lesodorja a labdát.

Ukumanov ejtését leszedi Nagy Viktor. Átellenben a védőjétől ellépő Varga Dénes büntet - 5-0.

Erdélyi második hibája - de megint kihagyják a fórt, majd Nagy Viktor véd.

Eladjuk a labdát. Ukumanov fölé lő. Fór Bedőről, a megjátszás pontos: a falból a végén Bedő Krisztián teszi be - 6-0.

Gór-Nagyot kiállítják, ismét kivédekezzük a hátrányt - sőt labdát szerez Varga Dániel.

Erdélyi lövését védi a kapus - a kontrából Gubarev úszik meg, ziccerét védi Nagy Viktor. 

Angyal lövését fejjel védi a kapus - sarokdobás. Fór - majd 2 métert fújnak.

Ushakov lövését védi Nagy Viktor - időkérés. Bedő újabb fórt "szállít", Szivós Márton belövi - 7-0.

Bedőt kiállítják, Ushakov már hat a hat ellen lő a fára. Vége a negyednek.

3. NEGYED:

Hárai Balázsról kiállítás, a sértett a falból bombáz a kapuba - 8-0.

Nagy Viktor véd egy lövést. Átellenben Hárai Balázs kap pontos labdát, belövi - 9-0.

Kivédekezzük a támadást, lejár az idejük. Kazah kiállítás, Madaras lövését védi a kapus. Hosnyánszky Norbert már hat a hat ellen lő gólt a bal szélről - 10-0.

Vámost kiállítják, Nagy Viktor véd. Kontra Bedő ellen, majd újra a kapusunk véd.

Leúszás után a második hullámban érkező Varga Dániel lő gólt - 11-0.

Nagy Viktor véd, majd Erdélyi közelijét a kazah kapus hárítja.

Szivós ellen ötméteres, Ukumanov belövi - 11-1.

Bedő lő - sarokdobás. Kiállítás Szivósról, időkérés. Varga Dénes kapufát lő. Lefordulnak, Ushakov ejt a kapuba - 11-2.

Hosnyánszky Norbert távolról lő bődületes nagy gólt - 12-2.

Labdaszerzés - Varga Dánes segít vissza a centerre. Kontra Hárai ellen. Hárait kiküldik, Nagy Viktor véd. Vége a negyednek.

4. NEGYED:

Kiállítás Szivósról, a sértett lövését védi a kapus. Ushakov löcvését védi Nagy Viktor - sarokdobás, amjd kontra.

Varga Dánbiel kapufát lő. Erdélyi kipontozódik, Gubarev a fór végén, amikor már úszik be a játékosunk, belövi - 12-3.

Labdát veszítünk, Varga Dánielt kiállítják, de kivédekezzük.

Kiállítás Bedőről, időkérés. A fórt Hárai Balázs a farból beteszi - 13-3.

Nagy Viktor véd kettőt, sarokdobás. Varga Dánielt kiállítják, kazah időkérés. A fórt Axenov középről belövi - 13-4. 

Madaras lövését védi a kapus. Gór-Nagy kipontozódik, Ushakov belövi - 13-5.

Bedő, majd Vámos lövését is védi a kapus. Kontra, majd labdaeldobásért kiállítás: Hosnyászky lövését védi a kapus.

Jó a védekezés, majd Varga Dénes lő nagy gólt - 14-5.

Nagy Viktor jól lép ki a kapuból. Még egy támadás, nem járunk sikerrel - vége a meccsnek. Folytatás szerdán Dél-Afrika ellen.
 
Benedek Tibor a mérkőzés után: 

„Jól kezdtünk, az egész meccsel meg vagyok elégedve. Amit kértem a játékosoktól azt betartották, elmondtam nekik, az nem a mi hibánk, hogy ilyen meccseket kell játszani, viszont úgy kell játszanunk, mintha ugyanolyan kemény csapatokkal állnánk szemben, mint néhány közvetlen ellenfelünk. Ezt a srácok abszolút megtették, 100 százalékosan játszottak. A 11-0-nál nem nagyon tudom jobban érzékeltetni, hogy elégedett vagyok. Főleg a ritmussal, azzal, hogy felgyorsultunk, nagyon sokat lefordultunk, de a végén, amikor kellett koncentrálni, akkor nem kapkodtunk. Úgy játszottunk, ahogy szeretném, hogy játsszunk. Nagyon tetszik az aréna, nem lesz gond azzal, hogy felpörögjenek a játékosok, egyedül a nappal lesz probléma, lesznek olyan meccsidőpontok, amikor bezavarhat. Minél jobb helyezést érünk el, annál később játszunk a vb második felében, és annál kevesebb probléma lesz a nappal.”
 
További nyilatkozatok itt. Varga Dániel pedig itt mondta el a véleményét.

 
Eredmény – férfiak, C csoport, 1. forduló
MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 14–5 (4–0, 3–0, 5–2, 2–3)

Kazany, vezette: Peila (amerikai), Williams (új-zélandi)

Magyarország: Nagy V. – Gór-Nagy, Madaras, Szivós 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 3, Hárai 4. Csere: Erdélyi, Vámos, Hosnyánszky 2, Angyal 1, Bedő 2. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Kazahsztán: Fedorov – Gubarev 1, Axenov 1, Ushakov 2, Shmider, Koliadenko, Pekovich. Csere: Pilipenko, Shakenov, Ukumanov 1, Medvedev, Manafov. Szövetségi kapitány: Sergey Drozdov

Emberelőnyből: 6/13, ill. 3/12
Ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Erdélyi (26. p.), Gór-Nagy (30. p.), Axenov (31. p.)
 
Dél-Afrika-Argentína 10-6 (6-2, 1-2, 1-1, 2-1)
Gólszerzők:
E. Le Roux 3, P. Le Roux 3, Card, Badenhorst, Hock, De Carvalho, illetve Yanez 3, Veich 2, Bulgheroni

A csoport:

Horvátország-Kanada 12-7 (4-2, 6-2, 1-0, 1-3) – A Kaposvárban szereplő Oliver Vikalo 1, az OSC játékosa, Kevin Graham szintén 1 gólt szerzett, játszott a debreceni Dusan Aleksic is egy rövid ideig a kapuban.

Brazília-Kína 9-9 (3-4, 2-1, 4-3, 1-0)

B csoport:

Görögország-Olaszország 11-10 (4-4, 2-1, 3-2, 2-3) – A mérkőzés egyik játékvezetője Kun György volt.
Egyesült Államok-Oroszország 7-6 (3-1, 1-1, 2-2, 1-1)

D csoport:

Szerbia-Montenegró 11-8 (2-1, 4-2, 3-4, 2-1) – Milan Alekszics (Szolnok) 2, Stefan Mitrovics (Szolnok) és Milos Csuk (Eger) 1-1 gólt dobott, míg Drasko Brguljan (OSC) kettőt.
Japán-Ausztrália 4-10 (0-2, 2-2, 1-3, 1-3) – A Honvéd játékosa, Koji Takei egy gólt lőtt, míg a másik oldalon Aaron Younger (ősztől Szolnok) 2, Joel Swift (FTC) 1 gólt lőtt.
Vízilabda hírek
Férfi válogatott
kazan 2015
magyar-kazahm kazany
Férfi válogatott
Benedek Tibor
kazany 2015
kazany
kazah