cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Női

Vb 2015: Női válogatott: pár óra és rajt Kína ellen

2015. július 25. 22:50

Merész András válogatottja Kína ellen kezdi meg szereplését a kazanyi világbajnokságon vasárnap este. A lányok először szombat este a Vízilabda Arénában edzettek.

A női válogatott csütörtökön indult Kazanyba, és Moszkva érintésével meg is érkezett a világbajnokság helyszínére, ahol vasárnap rajtolnak a küzdelmek, legalábbis a női pólósmezőny számára, a szinkronúszók, a hosszútávúszók és a műugrók már elkezdték a vb-t. Azóta tartott már a szakmai stáb foglalkozásokat a mieinknek, de szombat este volt először az első meccs helyszínén, a nyitott Vízilabda Arénában a tréning.

"Minden rendben" - kaptuk a választ a lányoktól arra vonatkozóan, hogy érzik magukat a megérkezés óta. Vidám, oldott a hangulat a csapaton belül, a 2013-as Universiadére épített sportolói faluban sok kiegészítő szolgáltatás áll rendelkezésre (például közösségi tér, mozi, szépsgszalon, szabó, bank, posta, kosár- és szabadidőpálya), gyakorlatilag éjjel-nappal nyitva tart az olimpiai szintű étteremis, de a lányok annál profibbak, hogy idejük nagy részét, a pihenőidőt ezeken a helyeke töltsék, inkább a szakmázásra, a felkészülésre helyezik a hangsúlyt - a pihenés más formáját választják a szobákban, olvasnak, hangolódnak.

A szobák nem ötcsillagosak (nem is négycsillagosak), de ahogyan mondani szokták, "a célnak megfelelnek". A tornának otthont adó arénával már más a helyzet: nagyon szép létesítményről beszélhetünk, mellette közvetlenül a fedett medence, amelyet belemelegítő medencének használják, míg az arénával szemben működik a Rubin Kazany futballstadionja, annak közepébe tették az úszóversenyeknek otthont adó 50-es medencét.

edzkaz1.JPG Merész András szövetségi kapitány szombat estére változatos egy órát talált ki a lányoknak, egy baj volt csak, amivel persze minenkinek meg kell küzdenie: rettentően sok szúnyog van a medencetérben (és az egész uszodában), ez nagyon zavaró tud lenni. Az edzésre kilátogató Kemény Dénes komoly meggyőződéssel magyarázta a kapitánynak, "ezek nem csípnek, csak kellemetlenek". 

A magyar lányok arra törekednek, hogy Kína elleni mérkőzésre mindkét tulajdonságot elsajátítsák: csípjenek (harapjanak is) és kellemetlenek is legyenek az első ellenfél számára. Ha ez így lesz, jöhet a győzelem, amely hatalmas lendületet adhatna a folytatásra.
 
A világbajnokság csoportmérkőzései:

Július 26., vasárnap, 21. 30 (magyar idő szerint 20.30):


Magyarország–Kína

Július 28., kedd, 18.50 (magyar idő szerint 17.50):

Oroszország–Magyarország

Július 30., csütörtök, 12.10 (magyar idő szerint 11.10):

Magyarország–Franciaország

A világbajnokság csoportjai:

A-csoport: Kanada, Új-Zéland, Kazahsztán, Spanyolország
B-csoport: Ausztrália, Görögország, Dél-Afrika, Hollandia
C-csoport: Brazília, Egyesült Államok, Japán, Olaszország
D-csoport: Kína, Oroszország, Magyarország, Franciaország

A negyeddöntőbe jutásért augusztus 1-én játszanak a csoportok 2. és 3. helyezettjei (A2-B3, B2-A3, C2-D3, D2-C3). A negyeddöntőt augusztus 3-án vívják, 5-én az elődöntőt, 7-én a végső helyosztókat rendezik.
 
Dobos Sándor, Kazany
Vízilabda hírek
Női válogatott
kazan 2015
Merész András
kazany 2015