cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Női

Most pihenő, aztán finomhangolás

2015. július 6. 11:45

A Kína ellen tegnap Debrecenben 11–5-re diadalmaskodó női válogatottunk játékosai három nap „szabadságot” kaptak a szakmai stábtól, hogy aztán csütörtöktől folytassák felkészülésüket a vb-re. Ne feledjük, szombaton meccs (13 óra) Ausztrália ellen a Margitszigeten!

Mínusz egyre plusz hat – ez ám a fordulat!

Egy hete, a hollandiai nemzetközi tornán a magyar és a kínai női válogatott csatáját 9–8-ra a rivális nyerte, míg tegnap – mint beszámoltunk róla – 11–5-re Merész András szövetségi kapitány kiválasztottjai diadalmaskodtak Debrecenben.

Tekintettel arra, hogy a kazanyi világbajnokság első napján a két együttes egymás ellen kezdi meg szereplését, egyáltalán nem mindegy, milyen nyomokat hagyott a másikban a két együttes.

Maradjunk annyiban, ez a hat gólos győzelem nem jött rosszul…

„Nem bizony! – reflektált a csapat kapitánya, Takács Orsolya. – Hogy mi változott az egy hát alatt? Nyilván mások voltak itt a körülmények, mint az utrechti tornán, emellett, azt hiszem, az is sokat számít, hogy már mindenki nyugodt lehet, megvan a világbajnoki csapatunk, mindenki pontosan tudja, mi a feladata. Ez meglátszott a Kína elleni mérkőzésen, sok jó egyéni teljesítmény mellett csapatként funkcionáltunk megfelelően.”

A BVSC-Wáberer Hungária Zugló világbajnoka persze amondó, még rengeteget kell fejlődnie a társaságnak, ezért is nagyszerű, hogy érkeznek az ausztrálok, akikkel a közös gyakorlások mellett szombaton 13 órától a Vodafone-kupa keretein belül hivatalos mérkőzést is játszik a Margitszigeten a csapat: „Ellenük még inkább tesztelhetjük, hol tartunk.”

Előtte persze három nap „kimenőt” kaptak a szakmai stábtól a játékosok (a hétfő és keddi pihenő után a 13 hölgy szerdán, Balatonfüreden együtt lazít majd), ami nem meglepő, hiszen az elmúlt időszakban csúcsterhelést kaptak. Fizikális probléma tehát nem lehet – taktikailag kell még finomhangolni.

„A kis szünet jól jön, kicsit mindenki kifújja magát, átgondolja a következő heteket, hogy aztán csütörtökön újra ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Bizakodó vagyok, a sok jó játékosból jó csapatot sikerült összerakni – a kapitánynak amúgy nem volt könnyű dolga, mert a kimaradók is jól dolgoztak, bármelyikük szintén megérdemelte volna a keretbe kerülést” – tette hozzá a térdébe a „biztonság kedvéért” injekciót kapó Takács Orsolya, aki nem titkolja, a tegnapi 11–5-ös győzelem kicsinyke másával, egy kínszenvedős, egygólos sikert is aláírna azonnal a nyitónapra. No, nem azért, mert amúgy tartaná Kínától („Bár az edzőjük szintén nagy stratéga, ahogy mi, biztosan ők is rejtegetnek még valamit”), sokkal inkább azért, mert az első mérkőzés megnyerése olyan lendületet adhatna a folytatása, amely…

… no, ezt a mondatot majd Kazanyban szeretnénk befejezni…

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE A KAZANYI VB-RE

Kapusok

Bolonyai Flóra (Hungerit-Szentes), Gangl Edina (UVSE-Centrál)

Mezőnyjátékosok
Antal
Dóra, Illés Anna (mindkettő Berkeley), Bujka Barbara (Szentes), Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mindhárom UVSE), Czigány Dóra (ZF-Eger), Garda Krisztina, Menczinger Kata (mindkettő Dunaújváros), Kisteleki Dóra, Takács Orsolya (mindkettő BVSC-Wáberer Hungária-Zugló)

- a.z. -
Vízilabda hírek
Női válogatott
Merész András
kazany
takács orsolya