cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Női

Nehéz döntés meghozva: itt a vb-csapat!

2015. július 4. 12:18

Merész András, a női válogatott szövetségi kapitánya a sok jó egyéni teljesítmény miatt nem volt könnyű helyzetben, de végül kijelölte azt a 13 játékost, akik a kazanyi vb-n sapkát húznak. A holnapi, Kína elleni meccsen (Debrecen, 18 óra, tv: Digi Sport) már így áll fel a csapat.

„Ez is csak egy nap, nem a világ vége
A kedvedet ne törje meg...”


Íme, egy részlet a Kowalski meg a Vega koncertről, amelyet tegnap, Hajdúszoboszlón mintha csak azoknak a lányoknak énekelt volna a zenekar, akik a keretszűkítés áldozatai lettek. Merthogy a városban edzőtáborozó női pólóválogatott tagjai este lazultak egy kicsit – ma viszont már edzettek, előtte azonban Merész András tervének megfelelően kihirdette a kazanyi világbajnokságra utazó 13-as keretét.

A kapusok közül Kasó Orsolyának, a mezőnyjátékosok közül Csabai Dórának, Kisteleki Hannának és Máté Zsuzsannának nem sikerült kiharcolnia a csapattagságot. Mint a kapitánytól megtudunk, nem volt könnyű a döntés.

„Életemben ennyi statisztikát nem írtam, elemeztem még… – sóhajtott nagyot Merész András. – Märcz Tamással és Németh Zsolttal éjt nappallá téve kerestük a legjobb megoldást, meccseket, jeleneteket néztünk vissza, objektív alapokat kerestünk, felsoroltuk a pró és kontra érveket, majd persze szubjektív döntést kellett hozni. Mint mindig, most is van egy elképzelésem a 13-as keretről, ehhez a koncepcióhoz kerestük az embereket – bátran állíthatom, csupa jóból kellett válogatnom! Amióta elkezdtük a felkészülést, jó hozzáállással, becsülettel dolgoztak a lányok. A kimaradóktól is úgy búcsúztam, hogy eszük ágában se legyen feladni, tegyenek rá még egy lapáttal, és ősszel újra komoly verseny lehet a csapatba kerülésért.”

Kisteleki Hanna kiesésével a szélén nem lesz balkezes játékos a csapatban, ezzel kapcsolatban Merész András megjegyezte: „Önmagában a bal kéz nem feltétlen elég, hiszen a jobbkezesek is jók. De van még egy prózai ok: a keret összetételekor a stabilitásra helyeztük a hangsúlyt, hátul igyekszünk majd nagyon stabilak lenni, amikor dönteni kellett egy-egy játékos között, ezt is figyelembe vettük. A balkezes centerünk, Bujka Barbara révén pedig emberelőnyben továbbra is megvannak a variációs lehetőségeink.”

A szakember nem titkolta, Csabai Dórának sokáig kereste a helyét, szerette volna a csapatban látni, ám bekkben az említett stabilitás Takács Orsolya és Garda Krisztina mellett döntött, kapásoldalon óriási volt a választék, éppen ezért esetében erősen gondolkodott a jobb oldalon, ám végül ott is túlzottan erős volt a konkurencia. „Nagy harcos, bízom benne, ez a mostani döntés még inkább felvértezi őt.”

Máté Zsuzsannát, mint a jövő emberét jellemezte, mint aki rengeteget fejlődött – „Ha ilyen ütemben halad, rövid időn meghatározó védőjátékosa lesz a felnőtt válogatottnak. Erőben már most felveszi a versenyt a legerősebb centerek ellen is, technikailag kell még csiszolnia a tudását. Nyáron, a saját szintjén, a junior világbajnokságon kell majd bizonyítania.”

Szóval, 13-an maradtak.

A kapitány azért hozta meg döntését már most, mert szeretné, ha a bent maradók is helyre tegyék magukban a történéseket, a testvért, barátnőt, klubtársat „elvesztők” fejében is letisztuljanak a dolgok, és a következő két hétben a nyugalom legyen az úr, feszültég nélkül kezdjen neki a táraság a vb-felkészülés hajrájának. A hetet lezárandó holnap Debrecenben Kína ellen 18 órától tévés meccset vív a válogatott (Digi Sport) – immáron a vb-csapat. A Világliga Szuperdöntőjének 4. helyezettje erős rivális, mindez a heti közös kétkapus gyakorlások során is kiderült – és ki ne tudná, a vb első, roppant fontos mérkőzését egymás ellen vívják majd a felek.

„A közös gyakorlás során mindkét együttes harapott, érződött a világbajnoki felvezetés a lányokon. Ők is és mi is próbálkoztunk mindennel, alaposan feltérképezte egymást a két csapat. Négy-öt védekezési variációnk van, ezeket próbálgattuk ellenük, azt hiszem, megtaláltuk az, amit majd Kazanyban alkalmazunk ellenük. Mondanom sem kell, holnap nem ezt használjuk. Debrecenben a közelgő meccs miatt valahogy nyerni kell ellenük, más nem számít” – fogalmazott Merész András, aki Bujka Barbara torokbetegsége (a center egyszer ugrott vízbe a héten) miatt amúgy is variál majd egy keveset, hogy aztán jövő héttől két és fél nap pihenő után a határozott taktikával folytassa kiválasztottjaival a munkát.


A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE A KAZANYI VB-RE
Kapusok

Bolonyai Flóra (Hungerit-Szentes), Gangl Edina (UVSE-Centrál)

Mezőnyjátékosok
Antal
Dóra, Illés Anna (mindkettő Berkeley), Bujka Barbara (Szentes), Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mindhárom UVSE), Czigány Dóra (ZF-Eger), Garda Krisztina, Menczinger Kata (mindkettő Dunaújváros), Kisteleki Dóra, Takács Orsolya (mindkettő BVSC-Wáberer Hungária-Zugló)

– a.z. –

Vízilabda hírek
Női válogatott
Merész András
kazany