cover image
Egyéb

Universiade: csütörtökön rajtolnak a fiúk

2015. június 29. 21:47

A női válogatott már Dél-Koreában van, a fiúk kedden hajnali fél egykor elutaztak Szöulba, hogy aztán Kvangdzsu felé vegyék az irányt. Hangolódhatunk az újabb világversenyre.

„Háromból három, megnyertük” – jelezte még a hétvégén Lőrincz Bálint, a férfi Universiade-csapat tagja. A törökországi felkészülési tornát nyerte meg a Vincze Balázs vezette csapat, a srácok megverték a törököket, a szerbeket (őket 7-5-re) és a franciákat is Canakkaléban, majd visszatértek Isztambulba.

Az edzések mellett jutott idő szabadidős tevékenységekre is, a nevezetességek felkeresésére, nem panaszkodhattak a fiúk, a kapitány mindent megtett azért, hogy összeszokjon a társaság. Ez már a munka idején is látszott, hogy jó úton halad, az itthoni edzőmeccseken kétszer is megverték a felnőtt-válogatottat.

Nyerni mennek Dél-Koreába is, mi más is lehetne a célja Vincze Balázsnak, aki Kazanyban 2013-ban győzelemre vezette a srácokat. Abból a csapatból most is kerettag Bisztritsányi Dávid, Barabás Botond, Halek Márton, Kovács Gábor, Chilkó Márton és Szentesi Ádám.

Fotó: apoloscsaj.wordpress.com

Fotó: apoloscsaj.wordpress.com

A srácok helyi idő szerint először csütörtökön 14 órakor játszanak (ez magyar idő szerint reggel 7 óra), Franciaország ellen.

Az Universiade-keret:


Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda), Barabás Botond (Vasas-Plaket) – kapusok

Sántavy Máté (Kaposvári VK), Halek Márton (Debreceni VSE), Lőrincz Bálint (ZF-Eger), Jansik Szilárd (Ferencváros), Kovács Gábor (A-Híd-OSC-Újbuda), Illés Sándor (RacioNet-Honvéd), Chilkó Márton (Tiszavirág-Szeged-Diapolo, Zalánki Gergő (ZF-Eger), Sedlmayer Tamás (Vasas-Plaket), Szentesi Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Bátori Bence (OSC) – mezőnyjátékosok

A férfivízilabda torna csoportjai:

A csoport: Dél-Korea, Olaszország, Brazília, Szingapúr
B csoport: Magyarország, Ausztrália, Franciaország, Hollandia
C csoport: Oroszország, Egyesült Államok, Törökország
D csoport: Szerbia, Japán, Kína

Ami a lányokat illeti: ők már hamarabb Dél-Koreába érkeztek, Tóth László szövetségi kapitány szerint rengeteget segített a csapaton az, hogy a felnőtt-válogatottal edzhetett az elmúlt időszakban. Azt mondja, nem tudja, mennyire erős a nemzetközi mezőny, de mindentől függetlenül szeretnének érmet szerezni.

Legyen így! A lányok 4-én kezdenek, 10 óra 30-tól az olaszok ellen!

lanyokuniv.jpgA női Universiade-keret:

Gundl Diána (Hungerit-Szentes), Horváth Anna (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) - kapusok

Pócsi Bianka Hungerit-Szentes), Takács Vivien (ZF-Eger), Kövesdi Vivien (UVSE-Centrál), Farkas Kata (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Vályi Fanni (Dunaújvárosi Főiskola), Zajácz Hanna (ZF-Eger-EKF), Gémes Alexa (Hungerit-Szentes), Ziegler Diána (Dunaújvárosi Főiskola), Polák Zsófia (Egyesült Államok), Kele Nikolett (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Pengő Nikolett Hungerit-Szentes) - mezőnyjátékosok

A női torna csoportjai:

A csoport: Oroszország, Kanada, Kína, Japán, Szerbia
B csoport: Magyarország, Olaszország, Ausztrália, Egyesült Államok, Franciaország

Ami az Universiadét illeti: ez a 28. egyetemi-főiskolai csúcstalálkozó, a huszonegy sportágból a magyarok tizenháromban 117 fővel képviseltetik magukat, ebből ugyebár huszonhatan vízilabdázó. A megnyitót július 3-án tartják, a férfitorna döntője a zárónapon, 14-én lesz.

A vízilabdatorna mérkőzései (Dél-Koreában 7 órával előrébb járnak):
 
Július 2., csütörtök:
Férfiak:
Magyarország-Franciaország (14 óra - magyar idő szerint 7 óra)

Július 4., szombat:

Nők:
Magyarország-Olaszország (10 óra 30 – magyar idő szerint 3 óra 30)

Férfiak:
Magyarország-Ausztrália (12 óra 30 – magyar idő szerint 5 óra 30)

Július 5., vasárnap:

Nők:

Ausztrália-Magyarország (18 óra 30 – magyar idő szerint 11 óra 30)

Július 6., hétfő:

Férfiak:

Magyarország-Hollandia (17 óra – magyar idő szerint 10 óra)

Július 7., kedd:

Nők:

Magyarország-Egyesült Államok (14 óra – magyar idő szerint 7 óra)

Július 8., szerda:

Nők:

Magyarország-Franciaország (10 óra 30 – magyar idő szerint 3 óra 30)


Az Universiade hivatalos oldalának eléréséhez ide kell kattintani.
 
-ds-
Vízilabda hírek
universiade
vincze balázs
tóth lászló
gwangju
kvangdzsu