cover image
Egyéb

BL Final Six: 2012 után újra trónon a Recco!

2015. május 30. 21:06

A horvát Primorje Rijeka alaposan megszorongatta az olaszok sztárcsapatát, ám a sorozatban szászszázalékos ellenfele 8–7-re nyert, így három év után lett a sorozat győztese.

A rutin.

A harmadik negyedben voltaképpen ez döntötte el a finálét. És a tudás persze. Remekül kezdte a csoportgyőztesek csatáját a Primorje Rijeka, hiszen az elődöntőben (is) remeklő Sukno két góljára Radu is rápakolt egyet, míg a túloldalon csupán Ivovics iratkozott fel a gólszerzők közé.

Hanem eztán rákapcsolt Igor Milanovics együttese, Jokovics egy fórt vágott be, illetve lőtt egy akciógólt is, miközben hátul Tempesti az összerántott védelem hathatós segítségével lehúzta a rolót.

Az említett harmadik etapban következett a „robbantás”: ugyan Figlioli, majd Ivovics góljára még volt válasza a horvát bajnoknak (Setka, Muslim), ám ezt követően igencsak belehúzott a Recco. A negyed végén kíméletlenül lőtt be két fórt (Pijetlovics és Giorgetti), miközben hátul sorra védekezte ki ellenfele emberelőnyeit. No, igen, ha Tempesti elkapja a finalat….

3.27-tel a vége előtt Muslim akciógólja visszaadta a horvát reményeket, olyannyira, hogy aztán fórban adogathattak az egyenlítésért is! Muslim lövését azonban blokkolták, majd átellenben a pillanatra egyedül hagyott Figlioli büntetett. Így lett 7–7 helyett 8–6, így dőlt el.

A végén ugyan Sukno szépített, ám a maradék 21 másodpercben a Recco „lenyelte” a labdát – aztán következhetett a megérdemelt ünneplés.

A bronzérem a CNA Barceloneta csapatáé lett, miután 14–12-re legyőzte a Jug Dubrovikot. A 3. helyért zajló mérkőzését sokszor szokták a csalódott csapatok langyos ütközetének nevezni – nos, szó ezúttal szó sem volt erről. Aki mondjuk csak azt látta, hogy a remekül kezdő, ám a második negyedet már két góllal elveszítő horvátok vezetőedzője, Vjekoslav Kobescak miként pörölt egy-egy hiba után játékosaival, azt is hihette, ez az őrült tűz egyben finálét takar. A szimpatikus szakember a találkozó után öt perccel persze már kedélyesen beszélgetett Dabrowski Norbert egri kollegájával (aki ezt megelőzően jó egy órán keresztül diskurált a lelátón Benedek Tibor szövetségi kapitánnyal, csak hogy teljesen legyen a kép), avagy a vereség nem törte össze. Persze, boldog sem volt tőle…

Viszont ő is elismerhette, a tavalyi győztes Barceloneta idén is jelentős erőt képvisel, az ezúttal is négy gólt szerző Felipe Perrone pedig… Maradjunk annyiban, teljesítményével minden jelenlévő szakember szemében nagyot nőtt, noha eddig sem becsülte le senki a képességeit. Vezéreltével fordított, majd tartott előnyét a végéig a nagy hirig közepette a házigazda, amely végül két góllal bizonyult jobbnak.

Eredmény – Férfi Bajnokok Ligája: 

Döntő:

 
Pro Recco (olasz)–Primorje Rijeka (horvát) 8–7 (1–3, 2–0, 4–2, 1–2) 
Barcelona, 2000 néző. Vezette:
Margeta (szlovén), Stavridis (görög) 
RECCO: Tempesti – Prlainovics, Jokovics 2, Figlioli 2, Giorgetti 1, Pijetlovics 1, Giacoppo, Aicardi, Di Fulvio, Filipovics, Ivovics 2, Gitto. Vezetőedző: Igor Milanovics 
RIJEKA: Vican – Buric, Radu 1, Krapic, Buljubasic, Sukno 3, Muslim 2, Petrovic, Peros, Elez, Setka 1, Gárcia Gadea. Vezetőedző: Ivan Asic 

A 3. helyért:
 
CNA Barceloneta (spanyol)– Jug Dubrovnik 14–12 (3–5, 5–3, 3–1, 3–3)
Barcelona, 2000 néző. Vezette:
Naumov (orosz), Alexandrescu (román)
BARCELONETA: López Pinedo – Szirányi, Perrone 4, Oneto, Espanol 2, Minguell, Roca, Echenique 3, Ubovics 3, Fernández 1, Escribano 1, Tahull. Vezetőedző: Jesus Martin
JUG: Bijac – Macan, Boskovic 2, Janovic 1, Younger 1, Fatovic, Markovic, Buslje 1, Viskovic, Ivankovic 1, Constantin-Bicari 2, Obradovic 4. Vezetőedző: Vjekoslav Kobescak
 
A torna MVP-je: Felipe Perrone (CNA Barceloneta)
A Bajnokok Ligája gólkirálya: Varga Dénes (Szolnok)
 
Nyilatkozatok:


Chus Martin, a Barceloneta vezetőedzője:
„Nem volt egyszerű a tegnapi vesztes elődöntő után játszani, a Jug egy nagyon erős csapat, a legjobbunkat kellett nyújtani. De megcsináltuk, megint, és nagyon boldog vagyok a bronzérem miatt, elégedett vagyok a csapattal.”

Vjekoslav Kobescak, a Jug vezetőedzője:
„A bronzmeccs mindig különös hangulattal bír, hiszen mindkét csapat csalódottan érkezik meg rá. Nem maradt elég energiánk a védekezésre, a második félidőben egyszerűen elhasználódtak, elfáradtak a játékosaim.”

Felipe Perrone, a Barceloneta játékosa:
„Akartuk ezt a bronzérmet, a legjobbunkat adtuk, hogy megszerezzük. Szerintem mivel mindkét csapat győzni akart, nagyszerű mérkőzést játszottunk, amin biztos jól szórakoztak a nézők.”

Nikola Janovic, a Jug játékosa:
„Nagyon jó meccset játszottunk egy nagyon jó csapat ellen. Ismerjük jól a Barcelonetát, erős csapat, mindent megtettünk, ami tőlünk tellett, próbáltunk a tegnapi meccs után megújulni, de ez nem volt elég, hogy megnyerjük a meccset.”
 
Ivan Asic, a Primorje edzője:
"Annak ellenére, hogy nagyon keményen védekezett a Recco a meccs elején, jól és higgadtan kezdtük a mérkőzést. Végül mégis vesztettünk, mert egy fantasztikus kvalitású csapat volt az ellenfelünk, amelyik egyszerűen több gólt lőtt. Csapatként játszottunk, büszke vagyok a játékosaimra."

Igor Milanovics, a Recco edzője:
"Köszönetet szeretnék mondani az egész csapatnak, nagyon kemény szezonon vagyunk túl, sok sérüléssel. Itt voltunk a döntőben és Európa legjobbjai lettünk. A mai meccsen a védekezés volt a kulcs, ennek ellenére nem vagyok maradéktalanul elégedett a Final Sixben mutatott teljesítményünkkel."
Vízilabda hírek
Final Six
pro recco
primorje rijeka