cover image
Egyéb

BL Final Six: Rijeka–Recco a trófeáért

2015. május 29. 21:16

Mindkét elődöntő egy góllal dőlt el: a Jug és a házigazda Barceloneta is a végsőkig kitartott, ám a két csoportgyőztes nagy nehezen kiharcolta a győzelmet

A horvát bajnoki döntő után a BL-elődöntőben is rendkívül éles meccset játszott egymással a Primorje Rijeka és a Jug Dubrovnik. Az Egert legyőző együttes fáradtabban, de lendületből ment neki a csatának, két negyeden keresztül egy góllal rendre vezetni tudott. A harmadik etapban aztán megrázta magát a csoportgyőztes két klasszisa, Sukno és Muslim, mindketten lőttek két gólt, egyszersmind a 4–2-es negyeddel átvette a vezetést a Rijeka. Sőt a záró felvonásban 9–7-re, majd 10–8-ra is vezetett, esélye, nagy esélye volt többször is hárommal ellépni, de a Jug is odatette magát, nem adta olcsón a bőrét. Úgy lett a vége 10–9, hogy ennyit mutatott a tábla 3.59-cel a vége előtt is, avagy mindkét együttes „bent hagyott” néhány támadást. Kell-e mondani, mindez a dubrovnikiaknak fájt jobban…

Ivan Asic, a Primorje edzője a meccs után:

„Nagyon nehéz egy szezonban 11 alkalommal ugyanazzal a csapattal játszani. Egy kicsit lassabban kezdtünk ma, mint a szokásos ritmusunk. Kemény meccs volt, de annak is kell lennie egy ilyen ütközetnek. A végéhez közeledve egyre inkább uraltuk a játékot, és megérdemelten nyertünk. Most pihenünk, és felkészülünk a döntőre.”

Vjaceslav Kobescak, a Jug edzője:

„Megteremtettük a lehetőséget a végén, hiszen visszajöttünk, csakúgy, mint a harmadik rijekai döntőmérkőzésen. Úgy érzem, a legtöbb alkalommal jól játszottunk a Rijeka ellen, de itt a harmadik negyedben elvesztettük a játékunkat, nem koncentráltunk eléggé, különösen az idősebb játékosok. Meg kell érteni, hogy nincsenek olyan jó egyéni kvalitású játékosaink, mint a Reccónak, a Rijekának és a Szolnoknak, nekünk csapatként kell viselkednünk.”

Hasonlóan kiélezett partit hozott a másik, későbbi elődöntő – pedig sokan azt hitték, a Pro Recco átgázol a Barcelonetán. Mondta, kiemelte, nem tiszteletköröket futva hangsúlyozta Igor Milanovic, hogy a Szolnokot ötméteresekkel kiejtő spanyol együttes roppant veszélyes ellenfél, és irtó nehéz küzdelemre számít.

Igaza lett – de mennyire!

A hazaiak elképesztő sebességben játszottak, a mérkőzés felében egyértelműen az olasz sztárcsapat fölé nőttek, lefordultak, megúsztak, sokszor állva hagyták ellenfelüket. Más kérdés, így is „csupán” 7–5-re vezettek, hiszen Filipovics és Pijeltovics góljaival zárkózott a Recco. Amely aztán a harmadik etapban robbantott, Filipovic tarthatatlan volt, amint helye volt, tüzelt – vágott is hármat. A Barceloneta közönsége buzdítása közepette utolsó erejéig harcolt, bírta a tempót, a 10–10-es záró negyed előtt képtelenség volt tippelni.

Aztán azért az előzetes papírforma érvényesült – elképesztően nehezen. Az őrült hirigben Giorgetti 2.18-cal a vége előtt lőtt be egy fórt, ezzel vezetette először a Recco. Őrületes, de Minguell révén 1.33-mal a vége előtt erre is volt válasza a spanyol együttesnek, azaz nagyon úgy állt a parti, az ötméterespárbaj sem elképzelhetetlen. Végül hat másodperc hiányzott hozzá… Pijetloviccsal nem bírt a kapu előtt az amúgy zseniálisan játszó Perrone, a bírók nem fújhattak mást, csak kiállítást 14 másodperccel a vége előtt – a szerbek klasszisa pedig nem csak kiharcolt, a végén be is vágta a fórt.

Megszenvedett ezért a sikerért a Pro Recco, amely továbbra is százszázalékos a BL-szezonban. Már csak az a kérdés, a másik csoportgyőztes, a Primorje Rijeka ellen is képes lesz-e megtartani ezt a mérlegét?


Eredmény – Férfi Bajnokok Ligája, elődöntők: 

Primorje Rijeka (horvát)–Jug Dubrovnik 10–9 (2–2, 2–3, 4–2, 2–2)
Barcelona, 1200 néző.
Vezette: Margeta (szlovén), Alexandrescu (román)
RIJEKA: Vican – Buric, Radu 1, Krapic, Buljubasic, Sukno 4, Muslim 3, Petrovic, Peros, Elez, Setka 1, Gárcia Gadea 1. Vezetőedző: Ivan Asic
JUG: Bijac – Macan 1, Boskovic 1, Janovic 3, Younger 1, Fatovic, Markovic, Buslje 1, Viskovic, Ivankovic 2, Constantin-Bicari, Obradovic. Vezetőedző: Kiekoslav Kobescak

CN Barceloneta (spanyol)–Pro Recco (olasz) 11–12 (3–2, 4–3, 3–5, 1–2)
Barcelona, 2000 néző.
Vezette: Koryzna (lengyel), Stavridis (görög)
BARCELONETA: López Pinedo – Szirányi, Perrone 4, Oneto, Espanol, Minguell 1, Roca, Echenique 2, Ubovics 2, Fernández 1, Escribano, Tahull 1. Vezetőedző: Jesus Martin
RECCO: Tempesti – Prlainovics, Jokovics 1, Figlioli 1, Giorgetti 2, Pijetlovics 3, Giacoppo, Aicardi, Di Fulvio, Filipovics 5, Ivovics, Gitto. Vezetőedző: Igor Milanovic
Vízilabda hírek
barcelona
Final Six
pro recco
primorje rijeka
jug dubrovnik
barceloneta