cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Női

Merész András: „Kell a verseny a keretben”

2015. május 24. 14:23

A női válogatott kapitánya megindokolta, miért húsz játékossal kezdi a felkészülést a kazanyi világbajnokságra. A lányok programja is kész a vb-ig.

Ahogyan a szombat esti bajnoki döntő után cikkünkben feltüntettük, Merész András megnevezte bő nyári keretét. Valóban bő, hiszen húsz játékost hívott munkára a kapitány.

„A szokásos 17-18 fő helyett most többen kezdjük a munkát június 1-jén. Egyrészt a korábban kihirdetett 30-as bő keretben van 18 olyan játékos, aki megérdemli a bizalmat a teljesítménye alapján. Kvalitásaik miatt az amerikai egyetemen tanuló Illés Annának és Antal Dórának is ott a helye a keretben, ugyanakkor nem lehet elvenni a lehetőséget az itthon játszó, az elmúlt időszakban jó munkát végzőktől sem. Mindez azt jelenti, hogy az első keretszűkítéskor majd 4-5 játékostól kell elbúcsúznom. Nagy tehát a merítési lehetőség, egy-egy posztra 3-4 játékos is a rendelkezésemre állhat, de kell is a verseny a keretben” – mondta Merész András.

A kérdésre, miszerint volt-e sok kérdőjel a kerethirdetés előtt, a következőt mondta:

„Horváth Brigitta meghívásán gondolkodtam még, hiszen ő nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban, és a centerek között korábban akadtak létszámgondjaink. Végül úgy döntöttem, nem hívom meg, hiszen még túl fiatal, kevés esélye lett volna a keretbe kerülésre, ráadásul ő a junior válogatott oszlopos tagja, nem szerettem volna belezavarni ebbéli munkájába. Felmerülhet a kérdés, miért hívtam be a szintén junior válogatott Máté Zsuzsát és Gurisatti Grétát? Nos, ők a posztjukon - Gréta esetében több is számításba jöhet - ugyanolyan eséllyel indulnak a vb-keretbe kerülésért, mint a többiek, ráadásul nekik 2-3-4 hét nagyon sokat segíthet a vízilabdatudások fejlesztésében, függetlenül attól, mennek-e a vb-re vagy sem”.

Ami a programot illeti: a csapat június 1-jén kezdi el a felkészülést egy budapesti délelőtti edzéssel, ezen még nem vesznek részt a bajnoki döntőben érdekelt játékosok, akik pihenőt kaptak a kapitánytól, és csak három nappal később kell csatlakozniuk a kerethez (akik vizsgáznak, még egy napot kapnak). Nekik már Hajdúszoboszlóra kell utazniuk, ugyanis a csapat már 1-jén délután leutazik a Béke Hotelbe, ahol már-már hagyományosan száll meg.

Napi kétszer lesznek vízben a lányok, június 12-ig a görög válogatottal készülnek ott együtt. Elképzelhető, hogy hivatalos meccset is játszik a két nemzeti csapat, ez még a televíziós közvetítés függvénye.

A hajdúszoboszlói munka után másfél hétig Budapesten készül a keret, a tervezett kecskeméti torna ugyanakkor elmarad, az oroszok ugyanis lényegében elfelejtették, hogy ígéretet tettek a részvételre, és erre az időszakra leszerveztek maguknak egy spanyol edzőtábort, ezen kívül a hollandok érkezése is problémás lett volna.

A torna ugyan elmarad, meccseket viszont játszik majd a válogatott, tekintve, hogy Kína nálunk edzőtáborozik majd, június 29-től július 7-ig. Két hivatalos találkozót vívunk leendő vb-csoportellenfelünkkel, a második után hirdeti ki hivatalosan a kapitány a kazanyi utazókeretet.

A világbajnokság helyszínére július 23-án repül el a magyar válogatott, az utazás előtti időt Budapesten töltik majd a lányok.

A magyar válogatott kerete:


Bolonyai Flóra (Hungerit-Szentes), Gangl Edina (UVSE-Centrál), Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola) - kapusok

Antal Dóra, Illés Anna (mindkettő Berkeley), Bujka Barbara, Hevesi Anita, Miskolczi Kitti (mindhárom Hungerit-Szentes), Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE-Centrál), Czigány Dóra (ZF-Eger-EKF), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Menczinger Kata (mindhárom Dunaújvárosi Főiskola), Kisteleki Dóra, Máté Zsuzsanna, Takács Orsolya (mindhárom BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) - mezőnyjátékosok
 
-d-
Vízilabda hírek
Női válogatott
Merész András