cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Női

Ők utaznak Barcelonába: Miskolczi Ibolya Kitti

2013. július 19. 15:42

Első felnőtt világversenyére készül a hazai vízilabdázás egyik nagy ígérete. Miskolci Ibolya Kitti nem finomkodik, vb-döntőbe várja a válogatottat.

Szeptemberben lesz 19 éves a Szentes korábbi pólósa, aki egyáltalán nem tapasztalatlan, hiszen a korosztályos válogatottakban ezüst- és bronzérmet is szerzett Európa-bajnokságokon, valamint világbajnokságon.

Klubcsapatával a női OB 1-ben háromszor volt második, egyszer harmadik, a kupában viszont két ezüst és egy bronz mellett 2009-ben az aranyérmet is megszerezte.

A nyári holtszezonban viszont elhagyta a Szentest, ahol 2003 óta játszott: a rivális Dunaújvárosban folytatja, így az I. Dunaújvárosi Főiskola Kupán már hazai játékosként szállt medencébe.

Az előző szezonban őt választották a bajnokság legjobb utánpótlás-játékosának és Merész András már a pekingi Világligára is magával vitte.

"Ez a világbajnokság számomra az első felnőtt világesemény lesz, ahol szerepelhetek. A csapat összetartása és az elvégzett munka alapján azt mondhatom, hogy jó eredményt remélek: a döntőbe várom magunkat." - mondta Miskolczi
 
Fotó: Szaka József

Fotó: Szaka József

Név: Miskolczi Ibolya Kitti

Sapkaszám: 7

Születési idő: 1994. 09. 08.

Válogatottság/gólok: 12/14

Klubjai:
2003-2013 Szentes
2013- Dunaújvárosi FVE

Eredményei:
Utánpótlás világbajnoki ezüstérmes
Utánpótlás Európa-bajnoki ezüstérmes (2x) és bronzérmes
Vízilabda hírek
Női válogatott
Barcelona 2013
miskolczi ibolya kitti
barcelona
bemutatás