Szövetség

Fontos FINA bírói képzés Barcelonában

2015. április 27. 13:10

A Bajnokok Ligája hatos döntőjét megelőzően Barcelonában háromnapos képzést rendeznek.

Nagyon fontos lesz ez a találkozó, ugyanis vizsgával zárul majd. A nemzetközi szervezet már korábban bejelentette, hogy a jövőben csak azok a játékvezetők működhetnek közre nemzetközi FINA-eseményen, akik elvégezték a kurzust, és bírna a "FINA játékvezető" címmel.

Három fő célja van a mostani eseménynek: növelni a játékvezetők számát, javítani a játékvezetés minőségét, létrehozni az egységes szabélyértelmezést és alkalmazást, így növelve a minőséget, valamint javítani a vízilabda nemzetközi megítélését.

A kurzusokat kétévente megrendezik, frissítendő az ismereteket, a képzéséről szóló papír is két évig érvényes.

Időpont: május 22-24., Barcelona
Érkezés: május 21.
Jelentkezési határidő: május 10.

A jelentkezésről ebben a dokumentumban lehet tájékozódni.

Akit érdekel a lehetőség, forduljon a Magyar Vízilabda Szövetség Játékvezetői Bizottságához, és jelezze részvételi szándékát.
Szövetségi hírek
fina
játékvezetés
barcelona