cover image
Egyéb

Kolozsi Marcell a Szolnoknak lőtt 4 gól után

2015. március 29. 20:29

Nem vallott szégyent a Fradi a Szolnok ellen, a nagyszünetig tartotta magát, aztán a vége 7-14 lett. A zöldeknél Kolozsi Marcell 4 gólt lőtt, ez egyéni szezoncsúcs.

Decker Attilának négy gólt vágni egy meccsen nem kis teljesítmény. A listavezetőnek négy gólt vágni szintén "nem piskóta", ennek a Szolnoknak négy gólt lőni egy találkozón, no, az végképp szép teljesítmény. A Ferencváros junior Eb-ezüstérmes játékosa, Kolozsi Marcell így tett. Ez már csak azért is klassz dolog az ő szempontjából, mert ezzel szezoncsúcsot ért el az egyéni statisztikai lőlapját illetően: egyik csapat ellen sem ment neki ennyire jól.

Korábban a Kaposvárnak 3-at, a Debrecennek, a KSI-nek, a Vasasnak és az UVSE-nek lőtt kettőt, a Szeged, a Vasas, a Pécs és a Honvéd ellen egyszer talált be. Most meg négy...

A meccs másnapján az ember emlékszik a góljaira?
Általában igen, most én élénkebben, hiszen világklasszisok ellen játszhattunk, négy gólt dobni neki, nagy öröm volt.

Melyik volt a legkedvesebb, legszebb?
Talán az első. Az egy emberelőnyből született, azt hiszem, az első passz után el is lőttem. Jól sikerült, kapufás gól volt.

Mit mondott nektek Varga Zsolt és Gerendás György a meccs után?
Úgy összegeztünk, hogy ez egy jó meccs volt, ahol az első két negyedben nagyon jól játszottunk, betartottuk az utasításokat. Ha így játszunk majd a rájátszásban, akár a Honvéd, akár a Szeged ellen, akkor jók lesznek az esélyeink.

Meglepett, hogy a BVSC nyert a Honvéd ellen?
Annyira nem, mert ők is jó csapat, ráadásul tét nélkül játszhattak.

Végülis ti is, talán kisebb tét mellett játszottatok tegnap.
Igen. És az első félidőben tényleg nagyon jól ment. Főleg a védekezés. Azt mondta Zsolt, hogy ha a védekezés jól megy, az mindennek az alapja. Ha hátul jól megy, akkor a támadások mennek maguktól. Persze, aztán a második félidőben kijött a két csapat közti különbség. Talán, ha a két ausztrál csapattársunk velünk van, szorosabb lett volna az eredmény.

A juniorválogatottal idén is lesznek feladataid, hogy álltok?
A nyári felkészülésig azt hiszem, még egy összetartásunk lesz. Nemrég voltunk Belgrádban, ahol másodikak lettünk a felkészülési tornán, már az új szabályokkal. Vannak, akiknek tetszenek az új szabályok, másoknak nem. Nekem bejönnek, sokkal pörgősebb a játék. Készülünk tovább, aztán nyáron jöhet a keményebb munka.
 
ds
Vízilabda hírek
ftc
szolnok
kolozsi marcell