cover image
Egyéb

Eger - győzelemre hangolva

2015. március 4. 8:48

A szerbiai vereség után eljött a visszavágás lehetőségének napja, avagy a ZF-Eger ma 18.45-től (tv: Digi Sport) a Radnicski Kragujevác ellen mérkőzik a Bajnokok Ligájában. Dabrowski Norbert vezetőedző amondó, most nem feltétlen a teljesítmény, mintsem az eredmény a fontos, azaz minden hogyan, de győzni kell!

A BL-csoport, amelyben minden mérkőzést sorsdöntőnek titulálhatunk.

A BL-csoport, amelyből az ismert körülmények miatt (a Barceloneta a rendező, a Recco a „Recco miatt” résztvevője a hatos döntőnek) csupán egyetlen továbbjutó hely kiadó.

A BL-csoport, amely sorrendje fordulóról fordulóra változott.

Pillanatnyilag, egy kör után a ZF-Eger örülhetne – nincs más hátra, mint előre, avagy megtartani ezt a pozíciót.

Nem lesz egyszerű…

Az első akadályt rögvest a szerb Radnicski Kragujevác képezi. Az a rivális, amely három hete fájdalmas csapást mért a hevesi alakulatra, 12–11-re legyőzte, ezzel tette igazán kaotikussá ezt a csoportot. Nem véletlen, hogy amikor feltettük a kérdést Dabrowski Norbertnek, „Honnan érdemes megközelíteni ezt a partit?”, az alábbi történettel válaszolt: „Tegnap a parkolóban összefutottam ellenfelünk edzőjével, akivel jó viszonyban vagyok. Nem haboztam, feltettem neki a kérdést, és azt kértem, őszintén válaszoljon: vajon melyik Radnicskivel játszunk majd? Azzal, amely otthon kikapott a Zvezdával, vagy azzal, amely ikszelt a Dubrovnikkal, vagy megvert bennünket vagy éppen a Szolnokot? Sokatmondó választ kaptam, hiszen azt mondta, maga sem tudja... No, ennyire sötét ló a Kragujevác.”

Az egriek szakvezetője természetesen ezzel a sorsolás óta közismert kiszámíthatatlanságra utalt: hónapok óta súlyos anyagi gondokkal küzd az ellenfél, a játékosok hol fizetésük egy kis részét, hol semmit sem kapnak, ez pedig alaposan rányomja bélyegét a hangulatukra, így a teljesítményükre is. A jó sportolói ego persze a vízben nem engedi, hogy úgymond félvállról vegyék a mérkőzéseket, mindazonáltal ha egy adott partin hátrányba kerülnek, képesek összezuhanni. Viszont ha érzik az esélyt, csak azért is harapnak, tulajdonképpen tét nélkül, felszabadultan vízilabdáznak.

„Tudjuk, hogy masszív, igazi szerb csapat. A játékosainak a motivációja azonban megfoghatatlan. Vagy kedvtelenek lesznek a meccsen, vagy úgy beindulnak, hogy a nagy gondok közepette hősnek érzik magukat. Ettől a játékuk nehezen nevezhető rendszeresnek, ezért nehéz rájuk készülni” – tette hozzá Dabrowski Norbert, aki szarkasztikusan azt is megjegyezte, hogy a kinti vereség abból a szempontból még jól is jöhet, a továbbjutást nézve akár a végéig motivált lehet a Kragujevác, a remélt egri sikert követően a Brescia és az Olympiakosz ellen olyan eredményeket érhet el, amely növelheti a magyar esélyeket.

Az elmondottak ellenére Egerben persze főleg a saját csapatukkal foglalkoznak, már csak azért is, mert a kisebb hullámvölgy kisebb felzúdulást okozott – annak ellenére, hogy köztudott, teljesen új keretről van szó.

„Nem volt az a hullámvölgy olyan kicsi, viszont vészharangot kongatni is felesleges, értelmetlen tett volna – reflektált a vezetőedző, utalva a Kragujevác és az OSC elleni vereségekre. – Egy világversenyt sem lehet végig egyenletesen magas szinten végigjátszani, a hazai Európa-bajnokság is jól mutatta ezt. Azaz várható volt, hogy a tíz új játékossal felálló csapatunk lineáris teljesítménnyel zakatol végig, törvényszerűen jött a gyengélkedés. Éppen ezért az elmúlt két hétben a bajnoki mérkőzések dacára olyan munkát, olyan fizikai felkészítést végeztünk, amely erre a szerdára volt kihegyezve, miközben igyekeztünk mentálisan is rendbe tenni a társaságot. Úgy érzem, a néhány játékosnak adott párnapos szünet is segített, avagy elindultunk újra felfelé. Mindesetre azt mondom, az sem érdekel, ha még esetleg benne vagyunk ebben a bizonyos hullámvölgyben, csak nyerjünk! Mert most ez a legfontosabb!” – fogalmazott Dabrowski Norbert, aki kiszámíthatatlanság ide vagy oda, a szerbek mérkőzéseit a végletekig igyekezett kielemezni, különösen a felek BL-mérkőzése, valamint a rivális Dubrovnik elleni találkozója adta a legtöbb muníciót. Hiába, no, mindenre fel kell készülni.

Mert ebben a csoportban ugye elméletileg minden megtörténhet.

De azért mi reméljük, két kör után hasonlóképpen fest majd a tabella.

– a.z. –


Férfi Bajnokok Ligája, 6. forduló, A-csoport
A program – február 4., szerda

ZF-Eger–Radnicski Kragujevác (szerb) 18.45 (tv: Digi Sport)
Barceloneta (spanyol)–Olympiakosz (görög) 19.15
Brescia (olasz)–Pro Recco (olasz) 20.30


A csoport állása


1. Pro Recco 15pont
2. Eger 7 pont
3. Radnicski 6 pont
4. Brescia 5 pont
5. Barceloneta 5 pont
6. Olympiakosz 4 pont
 
A B-csoport beharangozó írását, a Galatatasaray-Szolnoki Dózsa-Közgép felvezetését itt olvashatja el.

 
Minden mérkőzés alakulását figyelemmel lehet kísérni a LEN weboldalán.

Az eredményeket itt lehet élőben követni.
Vízilabda hírek
Bajnokok Ligája
eger