cover image
Egyéb

A dunaújvárosi lányok 50-1 arányban győztek

2015. február 1. 20:53

Rekordot döntött a Dunaújvárosi Főiskola csapata a leány ifjúsági bajnokságban vasárnapi győzelmével.

Félszáz gólt sikerült tehát a listavezető dunaújvárosiaknak összehozni a Szeged ellen. A bajnokságot az UVSE előtt vezető DFVE már az első negyed után 15-1-re vezetett, így benne volt a pakliban, hogy "kiakad az eredményjelző" a legvégére. A szegediek két alkalommal is 32 kapott góllal fejeztek be bajnokit ebben a szezonban, most még 18-cal többel.

A legeredményesebb gólszerzők a 16-16 gólos Horváth Brigitta és Gurisatti Gréta voltak, utóbbi rávilágított, miért is lehetett ekkora a különbség a legvégére.

"Igazából a tegnapi meccs után megbeszéltük, hogy rekordot döntünk. Tavaly is mi tartottuk az ifiben a legnagyobb gólkülönbségű győzelmet, és szerettük volna ezt is megdönteni. Úgyhogy az elejétől fogva nagyon komolyan vettük a mérkőzést. Ez az utolsó évünk az ifiben, nem titok, hogy szeretnénk megnyerni a bajnokságot, veretlenül" - mondta Gréta, aki szombaton, a felnőtt bajnokság rangadóján csapata legeredményesebb játékosa lett 6 góljával, a BVSC elleni győzelem alkalmával.

A vasárnapi játéknap további érdekessége, hogy a másik két találkozó egyaránt 10-10-re végződött.

Eredmények - leány ifjúsági bajnokság:

Dunaújvárosi Főiskola-Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universtas 50-1 (15-1, 14-0, 12-0, 9-0) 
Gólszerzők:
Gurisatti Gréta 16, Horváth B. 16, Huszti 10, Szilágyi D. 5, Vályi V., Brezovszki, Hlengiwe, illetve Havlik

Hungerit-Szentes - Honvéd-POLO 10-10 (4-2, 3-2, 1-3, 2-3)
Gólszerzők:
Farkas T. 4, Urvári 2, Hochmann 2, Vida 2, illetve Muzsnay 3, Sárvári 3, Koncz, Varga, Hajdú, Pálinkás

ZF-Eger - Kecskeméti Sportiskola 10-10 (2-5, 3-3, 1-1, 4-1)
Gólszerzők:
Miklós 4, Libercz 2, Hornyák, Puskás, Huszti V., Szilágyi Sz., illetve Szegezdi 4, Görög 2, Szabó, Ostern, Bódi, Varga
 
A bajnokság állása:
 
1. Dunaújvárosi Főiskola 27 pont (9 meccs)
2. UVSE 24 pont (9 meccs)
3. BVSC 21 pont (9 meccs)
4. Szentes 19 pont (9 meccs)
5. Honvéd-POLO 19 pont (11 meccs)
6. Eger 13 pont (10 meccs)
7. Kecskemét 8 pont (10 meccs)
8. UVSE II 7 pont (10 meccs)
9. ASI 6 pont (10 meccs)
10. Szeged 0 pont (11 meccs)
 
ds
Vízilabda hírek
leány ifjúsági bajnokság
dfve
dunaújvárosi főiskola
gurisatti gréta