Szegénynek mostanság nincs szerencséje…

A decemberi válogatott összetartás közben a lábujja ugrott ki a helyéről, ezúttal a térdkalácsa…

Csoda, hogy igencsak elkeseredett hangulatban kaptuk telefonvégre…?

Kisteleki Dóra, a BVSC-Wáberer-Hungária-Zugló klasszisjátékosa combtól bokáig rögzítőkötéssel a lábán feküdt otthon az ágyban – szomorúan.

„Nem a legjobb szériámat futom, annyi szent… – fogalmazott szarkasztikusan a válogatott kulcsembere, aki elárulta, miként történt a „baleset”: – Az edzőmeccsen áthúztam magam, nagy lábtempóval próbáltam előnyt szerezni, amikor egy nagy reccsenést hallottam. Tudtam, aztán éreztem, nagy a baj. Éreztem, mert rettenetesen fájt a térdem, üvöltöttem is egy hatalmasat… Láttam, kiugrott a térdkalácsom a helyéről…”

A győri kórházban természetesen rögvest megvizsgálták, kiderült, az oldalszalaggal sérült csúnyán. „Bureszt” még vasárnap éjjel hazahozták Pestre, ahol újabb vizsgálatok vártak és várnak rá.

„A térdem már a helyén természetesen, de az oldalszalag részlegesen be van szakadva, a térdem ötszörösére bedagadt, be van vérezve, tele van folyadékkal… A porc a jelek szerint szerencsére nem sérült, így minden bizonnyal nem kell műteni, de várom még erről a visszajelzést. Húsz napig szúrni kell magam a trombózis megelőzése végett… Jól hangzik, nem? Nagyon csalódott vagyok… Ráadásul kirobbanó formában éreztem magam, remekül ment a játék, és fejben is százszázalékosan ott voltam az edzéseken – szóval nem ide vezethető vissza a sérülés. Hogy hova, azt momentán nem tudom, lehet, ennyire szerencsétlen vagyok mostanában… Készültem, vártam a franciák elleni találkozót, jött volna le Győrbe az egész család, ehelyett itthon, a négy fal között, ágyhoz kötve nézhetem majd a találkozót… Sokkoló.”

Játékostársai (akik ma 18.30-tól a franciák ellen játsszák le soros Világliga-meccsüket Győrben) éreztetik vele, hogy mellette állnak, ami jól esik neki, egyúttal megszakad a szíve… Mint elmondta, újra kell programoznia mindent, ami nem könnyű feladat. Viszont pontosan tudja, türelmesnek kell lennie – még akkor is, ha pillanatnyilag nehéz a türelemről értekeznie…

„Négy-hat hétre mondják a felépülést, optimista emberként inkább a négyben hiszek – vallotta be, majd kérdésünkre kitért kislányára, a nyolc esztendős Zoéra is, akinek telefonon mondta el, mi történt: – Édesapjánál van, hiszen nekem sem kellene itthon lenni… Felhívtam, hogy nem lát majd holnap a tévében, ne onnan tudja meg, hogy megsérültem. Mondtam neki, ne izguljon – mert amúgy olyan típus. Ha kettőt köhintek, már kérdezi: anya, mi bajod van? Szegényt nem rémisztettem meg, majd elég lesz látnia, ha hazajön, hogy mi van az anyukájával…”

Mi mást mondhatánk: mielőbbi felépülést, és kitartást, Buresz!
 
– a.z. –