Egyéb

Halasztást kért a Kaposvár, de lesz meccs

2015. január 22. 20:46

Csak ifikkel tud kiállni az Eger elleni mérkőzésre a somogyi csapat, így a szövetséghez fordult a bajnoki elhalasztása ügyében.

A kapospolo.hu azt írta még csütörtökön délután, hogy Fekete Szilveszter csapata könnyen lehet, hogy nem tud vízbe szállni a hétvégén, az Eger elleni bajnoki mérkőzésen. Öten is betegek, többek között a kanadai center, Oliver Vikalo, akinek a múlt szombati – Vasas elleni – bajnoki meccs során egy könyökütéstől beszakadt a dobhártyája. 

„Úgy néz ki, nem tudunk kiállni a csapattal az Eger ellen. Ifikkel tudnánk pótolni a beteg játékosokat, de nem hiszem, hogy így komoly mérkőzést lehetne játszani Egerben. Ráadásul az ifik a Winner Téli Kupában játszanak, és ott az a feltétel, hogy ha az OB I.-ben is meccselnek, akkor már nem vehetnek részt a kupa mérkőzésein. A Magyar Vízilabda Szövetségnél a meccs elhalasztását kértük csütörtökön; még nem tudjuk, mi lesz” – nyilatkozta a csapat weboldalának a vezetőedző.
 
A szövetség később jelezte, az Egernek annyira feszített a programja (a BL miatt), hogy nem lehetséges ebben később beilleszteni egy bajnokit, így nem lesz halasztás. A BVLSZ elnöksége viszont várhatóan kivételesen engedélyezi, hogy a vízbe ugró fiatalok játszhatnak a Téli Kupán.
Vízilabda hírek
kaposvár
Fekete Szilveszter