„De ki véd a Szolnokban?” A kérdést sokan taglalták az impozáns szentesi uszodában, választ azonban senki sem adott. Maradtak a találgatások. Aztán kiderült, Cseh Sándor újfent Nagy Viktornak adott bizalmat.

A finálé előtt a tekintetek mindent elárultak: akadt ugyan néhány mosoly is, ám azok is inkább tűntek feszültnek, mintsem önfeledtnek.

Persze, ez nem csoda, hatalmas volt a tét, mindkét együttes elképesztően akarta a sikert. Az OSC-nél voltaképpen az év meccsének harangozták be a partit, ami a BL-kiesés után nem csoda, hiszen sikerorientált a csapat, a nemzetközi porondon azonban már nem bizonyíthat, a bajnoki rájátszás meg hol van még ugye…

Salamon Ferenc kapufája nyitotta a mérkőzést, majd Stefan Mitrovics lövését védte Bisztritsányi Dávid. Bundschuh Erik bődületes kapufát jegyzett, majd Tóth Márton halt el centerben a szorításában. Az OSC kőkemény védője aztán újra kapufát lőtt, de a kipattanót megszerezte csapata, sőt Joseph Kayes gyönyörűen fordult be Jansik Dávid szorításában, és lőtt kíméletlenül a kapuba.

Az első előnyt a Szolnok harcolta ki, de Madaras Norbert lövését Bisztritsányi védte. Kovács Gábor, majd Varga Dénes sem járt sikerrel, majd jött az első fővárosai fór, amelyet Bátori Bence vágott be kíméletlenül.

Cseh Sándor nem is várt tovább: csapata kétgólos hátrányában kikérte első idejét. Varga Dénes kapufára ejtett, de a labda a Szolnoknál maradt, ami sorsdöntőnek bizonyult: emberelőnyből, ha nehezen is, de Milan Alekszics gyömöszölte be a labdát. A következő emberelőnyös helyzetüket elpackázták a szolnokiak (Hangay Zoltán kapott túl magas labdát), szerencséjükre az OSC sem járt sikerrel a túloldalon.

Nőtt a feszültség, reklamáltak a felek, csattantak a pofonok. Bátori előnyből leadott lövését szögeltre ütötte Nagy, majd Kayes húzását is fogta. Átellenben Alekszics pattintott mellé, ezzel zárul a felettébb ideges első negyed.

A folytatásban sem nyugodtak a felek, csak úgy, mint a Bajnokok Ligája-partijaikon, őrült küzdelem zajlott a medencében. Sok esetben lövésig is képtelenség volt eljutni, főleg úgy, hogy a játékvezetők engedték a kemény játékot, az ítéletekért – az elődöntőkhöz hasonlóan – alaposan meg kellesz szenvedni. Varga Dániel egyenlítette ki csapata hátrányát, majd Drasko Brguljan pattintotta el csúnyán az OSC fórját. Tekintettel arra, hogy Vámos Márton lövését hátrányban blokkolták a fehér sapkások, maradt a 2–2-es döntetlen.

Fotó: Csonka Tamás

Decker Ádám kiállítása után időt kért Cseh mester – jól tette: a pontosan megjátszott akció végén Varga Dénes lőtt a kapuba. Bátyja blokkba lőtte a soros szolnoki előnyt, majd az OSC kapott egyet, amely után Vincze Balázs kért időt. Náluk nem ült ez, mert a fór nem jött össze, Gór-Nagy Miklós húzásos gólját a kétméteres szabály miatt nem adták meg a bírók. Az etap egy-egy Nagy és Bisztritsányi védéssel, valamint Brugljan és Madaras szóváltásával zárult.

Magyarán adva volt a későbbiekre is a feszültség.

OSC-fórral indult a harmadik negyed, Kevin Graham rossz passza azonban keresztbetett az akciónak, de a védőkkel eszméletlen, kegyetlen harcot vívó Kayes újra kibrusztolt még egy kiállítást, a társak azonban újfent nem jártak sikerrel. A következő fővárosi támadásnál Graham javított: most nem passzolt, távolról lőtte ki a jobb alsót – ezzel a 19. percben 3–3 állt a táblán.

Nem sokáig: Kis Gábor és Bundschuh páros mutatványa után (a bekk víz alá vitte a centert, aztán ott történt, ami történt…) jött a kiállítás, és Varga Dénes zseniális csuklómozdulata, újra vezetett a Szolnok.

Zsivko Gocsics a 20. percben harmadik hibájával kipontozódott (változás: az őrült hirigben már jöttek a kiállítások!), ám Bátori lövését védte Nagy. A másik oldalon Bisztritsányi sem tétlenkedett, bravúros védése után indult volna csapata, ám visszaúszás közben Mitrovicsot kiállították, Vincze Balázs pedig rögvest időt kért. Ezúttal bejött a „nyugodt” fór: Salamon Ferenc teljesen váratlanul passz helyett lövést választott, a védők és Nagy reagálni sem tudott – klasszisgól volt ez is.

Varga Dániel villanása állította vissza a szolnoki előnyt, s ahhoz, hogy ne legyen kettő, Bisztritsányi kellett, aki előbb Alekszics bombáját ütötte fölé, majd hátrányban Mezei Tamás közeli ziccerét védte. Az OSC is kihagyta a maga soros fórját, majd Salamon lőtt mellé, és állítatta ki magát, Vámos azonban elpasszolta a labdát.

Idegesek voltak az urak, na!

Nagy Viktor még védett egyet, így 5–4-es szolnoki vezetéssel mentek az utolsó pihenőre a felek.

Eldől a kupa vagy ötméteresek lesznek? – ez volt a kérdés.

Kis Gábor öt méterről leadott pontos lövése (egyedül hagyták, elvállalta) után úgy tűnt, nyeregben lehet a Szolnok, de nem került apátiába az OSC, ment tovább, nem adta fel. De hiába, Kis Gábor beindult: Gór-Nagyról csavart eszményien a kapuba, 7–4-re vezetett Cseh Sándor együttese, amikor 5:47 volt hátra.

Vissza lehet jönni a meccsbe ilyenkor vajon egy Szolnok-szintű csapat ellen?

Bundschuh bombájával lépett egyet előre az OSC, ám Alekszics lövése – miként a BL-selejtezőben – a blokkról bepattant a kapuba, avagy 8–5-re álltak a felek, miközben egyre kevesebb volt hátra. A kockáztató OSC nem járt sikerrel, Bátori kísérletét blokkolták a kezek, majd Mitrovics precíz ejtése, 9–5-ös szolnoki vezetésnél hangzott el először: „Ez eldőlt.”

El. Salamon ugyan közelebb hozta csapatát emberelőnyben, ám Vámos sem hibázott, 2:03-mal a vége előtt 10–6-ra vezetett a Dózsa. Az eredmény tudatában kevésbé zárt hátul a szolnoki retesz, Alekszics sem feltétlen akarta vízbe fullasztani Kayest, aki így centerakcigólt jegyzett.

Mindez persze már nem osztott, nem szorzott, a Szolnok 10–7-es sikerével a Theodora Magyar Kupa idei győztese lett.

Cseh Sándor: „Rosszul kezdtünk, időt kellett kérnem. Hogy nyugtatni kellett-e őket? Épp ellenkezőleg, túlságosan nyugodtak voltak. Innentől kezdve azonban egy szavam sem lehetett, a srácok nagyszerűen játszottak a mérkőzés végéig, azt hiszem, megérdemelten nyertünk meg a kupát. Nagy volt rajtunk a nyomás, mert egyrészt rég nyert a csapat, másrészt ettől a társasságtól mindenki győzelmet vár – örülök, hogy ezt kezelni tudtuk, és elértük a célunkat.”

Vincze Balázs: „Büszke vagyok a csapatomra, hogy eljutott idáig, és büszke arra, hogy három és fél negyeden keresztül megszorongattuk ezt a Szolnokot. Hogy mi kell ahhoz, hogy négy negyedig képesek legyünk erre? Momentán nem tudom… Nyilván sok munka, ez egyértelmű. Az nem lehet, hogy tizenhárom percig ne lőjünk gólt, még akkor sem, ha közben az ellenfelünk sem lő sokat. A tíz kapott gólra nem lehet panaszom, a védekezésünk rendben van, támadásban azonban vannak gondjaink. A Szolnok ellen először tizenegyet, aztán kilencet, végül most hetet lőttünk, a jelek szerint egyre jobban nem találjuk a rést a pajzsukon. Megyünk tovább, dolgozunk tovább, nem adjuk fel.”

Varga Dániel: „Hogy most több labdát kapott Kayes centerben, mint a szolnoki meccsünkön? Valóban, mert az OSC erőltette a bejátszást, de jól kisegítettük egymást, odaértünk a labdákra, s ugyan lőtt két gólt is – a másodikat persze hagyjuk, mert akkor már eldőlt a mérkőzés –, de azt gondolom, így is deficites volt. Mindez a védekezésünknek köszönhető, amely összeállt, javarészt sikerül megtalálnunk a zóna és a szoros közötti megfelelő arányt.”
 

Eredmény – Theodora Magyar Kupa, férfidöntő

A-Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép 7–10 (2–1, 0–2, 2–2, 3–5)
Szentes, 600 néző. Vezette: Kun, Székely

OSC: Bisztritsányi – Bátori 1, Kayes 2, Graham 1, Salamon 2, Gór-Nagy, Bundschuh 1. Csere: Decker Á., Kovács G., Hegedűs, Brguljan, Juhász. Vezetőedző: Vincze Balázs

SZOLNOK: Nagy V. – Vámos 1, Tóth M., Varga Dániel 2, Varga Dénes 2, Mitrovics 1, Jansik D. Csere: Gocsics, Madaras, Alekszics 2, Kis G. 2, Hangay Z., Mezei. Vezetőedző: Cseh Sándor

Kipontozódott: Gocsics (20. p.), Bundschuh (31. p.)