cover image
Egyéb

Elhunyt Nenad Manojlovics

2014. november 25. 9:31

A szerbek legendás játékosa és edzője 57 évet élt. Sok nemes csatát vívott a szerbek kapitányaként a magyar válogatottakkal.

Nenad Manojlovics 1957-ben született, játékoskarrierje döntő részében a Partizan Belgrád kötelékébe tartozott. 2000 és 2004 között a szerb válogatott (egy ideig Szerbia és Montenegró néven) szövetségi kapitányaként dolgozott.

2001-ben Budapesten (a képen az ünneplés pillanatai), 2003-ban Kranjban Európa-bajnok lett a csapattal, 2004-ben pedig a magyar válogatott ellenében ezüstérmet szerzett Athénban, az olimpián. A 2003-as barcelonai világbajnokságon bronzérmet szerzett, csakúgy, mint 2000-ben Sydneyben, az olimpián.

Legutóbb a Radnicski Kragujevác csapatának volt szakmai tanácsadója - emlékeztetett a waterpoloworld.com oldal.

Testvére, Predrag mindössze két hónappal ezelőtt halt meg, súlyos betegségben.

Nenad Manojlovics Szófiába igyekezett, ekkor érte a halál.

Kemény Dénes így emlékezik kollégájára:

"Egy korosztály lévén, fiatal játékosként ismerkedtünk meg egymással. Évekkel később az 1999-es Világkupán volt Nenad először a jugoszlávok kispadján, mint szövetségi kapitány. Hat szezonon át voltunk ellenfelek. Soha egy hangos szó, egy rossz grimasz... Mindig, mindent meg tudtunk beszélni baráti hangnemben, ellenségekké a rivalizálás ellenére sem váltunk. Nagyon sajnálom a rossz hírt, őszinte részvétem családjának, barátainak, sporttársainak, nyugodjon békében". 
Vízilabda hírek
nenad manojlovics