cover image
Szövetség

„Fontos a korrektség!”

2014. október 31. 15:29

Nemcsik Balázs, a szövetség főtitkára szerint nem kérdés, hogy minden szereplő tette nyilvánosságot kell, hogy kapjon, így a bírói eltiltás is a játék része – az viszont már nem, ha valakit inzultus ér. Azaz a rendező kluboknak minden szereplő biztonságát meg kell oldania! Jó hír: a Digi Sport1 a MinDIG TV hálózatába került, így bárhol elérhető a szolgáltatás, ezzel a pólómeccsek!

Ismeretes, a ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép bajnoki mérkőzés elemzését követően a Játékvezető Bizottság kezdeményezésére Vogel Gábor játékvezetőt a Versenybíró Bizottság 2014. november 20-ig a szövetség versenyrendszerében megrendezendő mérkőzéseire nem küldi. Az információt a szövetség annak rendje és módja szerint nyilvánosságra hozta – na de még van itt valami…

Valami, ami hozzátartozik ahhoz, hogy rendről beszéljünk!

Mert az egy dolog, hogy egy játékvezető hibázik, majd ezért megbüntetik, az meg egy másik, hogy hivatása miatt egy meccs közben megrongálják az autóját.
Márpedig ezt történt. Az említett nemzetközi játékvezetővel – külön hangsúlyozzuk, egy másik találkozón! – sajnos ez történt.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A szövetség főtitkára szót is kért az ügyben. „Fontosnak tartjuk a korrektséget – kezdte nyilatkozatát Nemcsik Balázs. – Akkor, amikor a játékosok büntetési tételei nyilvánosak, teljesen normális, hogy a játékvezetők hasonló ügyei is a közvélemény elé tartoznak. Ezért is tettük közzé a nagy vihart kiváltó mérkőzést követő szankciót. Ahogy mondani szokták, ez is a játék része. Ugyanakkor az már közel sem, hogy inzultus, atrocitás érje a feleket. Szomorúan tapasztaltuk, hogy ez megtörténhetett, s erről bizony jóval kevesebben beszélnek, még az érintett játékvezető is csak beletörődve említette meg a közelmúltban történt rongálást… Fel kell tehát emelni a hangunkat, és felhívni a klubok figyelmét arra, hogy ne feledkezzenek meg az amúgy egyértelmű kötelességükről, miszerint a mérkőzések előtt, alatt és után valamennyi résztvevő biztonságáról gondoskodniuk kell. !Minden egyes uszodánál biztosítani kell a sportszerű körülményeket, beleértve azt is, hogy őrizni kell a részt vevők, a játékosok, a játékvezetők, a delegáltak értékeit. A rendező klubokat kérjük, ezt is vegyék figyelembe!”

A kérés (nevezhetnénk bátran akár utasításnak is amúgy…) egyértelmű, hiszen az említett játék kétoldalú. Ott, ahol profi sportról beszélünk, nem kérdés, hogy mindenre ki kell, terjedjen a figyelem, az említett rongálás túllép minden a határon. Tekintettel arra, hogy ezzel bizonyosan a klubok is egyetértenek, bízhatunk abban, a jövőben erre is jobban odafigyelnek. Ez esetben nem szükséges a szankciók bevezetése.

A szövetségben amúgy a nyári Európa-bajnokság után értelemszerűen csendesebb az élet – persze mindez nem azt jelenti, hogy ne lennének dolgosak a hétköznapok. Mert munka van bőven. De éppen mi is?

„Kétségtelen, a kontinensviadal szervezési időszakához képest lényegesen nyugodtabb időszak a mostani, ettől függetlenül az élet nem állt meg, sőt. Hála Istennek rengeteg az esemény, magyar bajnokik, hazai és nemzetközi kupameccsek, válogatott programok, sok mérkőzésre készülünk. A pólóbarátok nem maradnak színvonalas meccsek nélkül. Ugyancsak ez a megfelelő idő arra, hogy olyan fejlesztéseken dolgozzunk, amelyek a sportág jó megítélését segíthetik. Hamarosan a szövetség és az OB I-es bajnokság is modern, új arculatot kap” – adott választ a főtitkár.

Időnként az a vád éri a szövetséget, hogy a mérkőzéseket sugárzó Digi Sport lefedettségi hiányosságai miatt kevés helyen láthatóak a sportág fontos eseményei – ezzel kapcsolatban Nemcsik Balázs így fogalmazott: „Október elseje óta változott a helyzet! Egy MinDIG TV előfizetéssel az ország bármely háztartásában elérhető a Digi Sport, így ma már nincs olyan hely, ahol elérhetetlen volna a vízilabda-mérkőzések megtekintése. Ez jó hír, nagyon jó hír számunkra!”

A főtitkár szavait megerősítendő utánajártunk a Digi Sport lefedettségének. A hivatalos adatok alapján a MinDIG TV szolgáltatás az egész országban elérhető. Jelenleg hozzávetőleg 1,3 millió háztartásban van jelen a Digi Sport1, ez körülbelül 37-38 százaléka a magyar előfizetéses tévénézőknek, és közel 150 szolgáltatónál érhető el. Október 1-től valóban a MinDIG TV Extrába került be a sportadó, amely a kódolt, előfizetéses csatornákat kínálja. Nem kérdés, már csak a pólómeccsek miatt is megéri hozzájuk tartozni – aki akár csak tévén keresztül látta mondjuk a szerdai OSC-Szolnok BL-ütközetet, bizonyosan alátámasztja ezen véleményt...

– a.z. –


Szövetségi hírek