cover image
Egyéb
Utánpótlás

Megvan a lányok kerete a bakui Európa Játékokra

2014. október 22. 10:36

Jövőre Azerbajdzsán fővárosában rendezik az U17-es korosztályos Európa-bajnokságokat.

Méghozzá formabontó módon az Európa Játékok keretein belül. Ez a világesemény egy "kisolimpia" lesz, hiszen 24 olimpiai versenyszámban 6342 sportoló méri össze a tudását június 12. és 28. között. Összesen 253 számban avatnak győztest, vízilabdában is.

Ott lesz Mihók Attila vezetésével a leány U17-es válogatottunk és Horkai György irányításával a fiúk is. A szervezők pazar eseményt terveznek, és biztosak vagyunk benne, hogy ez így is lesz, a mieink megfelelő felkészülését a Magyar Olimpiai Bizottság biztosítja majd.

Bár még hátravan pár hónap addig, a lányok kerete kialakult. Megkérdeztük Mihók Attilát, milyen elvek mentén hívta össze a mieink bő keretét.

"Lassan másfél éve dolgozik irányításommal ez a korosztály. Eddig jobbára az iskolai szünetekben és a nyári szünetekben tudtunk találkozni. A szövetség közreműködésével volt egy négyhetes edzőtáborunk, ahol a végén az amerikai válogatottal tudtunk készülni, illetve tavaly tavasszal Hollandiában voltunk egy edzőtáborban. Ennek értelmében már van egy megfelelő, átfogó képünk arról, ki mit tud, mire képes. 

A keretben talán az az érdekes, hogy azokon a posztokon, helyeken, amelyeket nem éreztem biztosnak, nem a korosztályban játékerőben és felkészültségben az éljátékosok után következők közül válogattam, hanem a 99-es és 2000-es korosztályból hívtam meg olyan játékosokat, akikről úgy gondolom, eljuthatnak arra a szintre, hogy ha nem is húzóemberek, de meghatározók legyenek a csapat számára. Így kerülhetett be Ármai Zita vagy Lantos Krisztina, remélem, ez jó döntésnek bizonyul majd" - mondta Mihók Attila.

A csapat a felnőtt válogatott felkészülési ritmusának megfelelően készül majd, azaz havonta egyszer egy hétre találkoznak a lányok, először Dunaújvárosban. Ha mód nyílik rá, szeretnének a felnőtt válogatottal is együtt készülni, s a MOB segítségével elképzelhető, hogy külföldi edzőtáborba is el tudnak majd menni.
 
Az Európa Játékokra készülő bő keretünk:

1. Lekrinszki Gina 
2. Aranyi Réka
3. Magyari Alda 
4. Farkas Tamara 
5. Tóth Csenge
6. Urvári Lili
7. Vályi Vanda 
8. Mchunu Hlengiwe 
9. Brezovszki Gerda 
10. Rajkort Renáta 
11. Hertzka Orsolya 
12. Kiss Eszter
13. Vogt Vivien 
14. Miklós Réka
15. Koncsag Krisztina 
16. Mihály Kinga
17. Ármai Zita
18. Lantos Krisztina 

Edzők: Mihók Attila, Szilágyi Péter, Oltyán Gyula

Az első összetartás október 27. és 31. között lesz Dunaújvárosban.

Találkozó: Dunaújváros, Fabó Éva Sportuszoda, október 27., 8 óra
Felszerelés: Vízi és szárazföldi (kondi, futás - esőben is) felszerelés szükséges. 
Az edzőtábor vége: október 31., 18 óra
 
-dobos-
Vízilabda hírek
Utánpótlás
európa játékok
Mihók Attila
baku
u17-es leány válogatott