cover image
Egyéb

Az első szuperrangadó és egy "kisebb"

2014. október 22. 9:44

Az Eger-Szolnok és a Ferencváros-OSC mérkőzést szerdán rendezik, pótolják.

A Szolnoki Dózsa-Közgép és az A-Híd-OSC-Újbuda Bajnokok Ligája-kötelezettsége miatt két mérkőzést is pótolnak hét közben, ráadásul az egyiket nyugodtan nevezhetjük a bajnokság első igazi rangadójának.

Igaz ez még akkor is, ha tavaszig sok minden történik majd, s különben is a rájátszásban dőlnek el a lényegi kérdések. A bajnoki címvédő nincs könnyű helyzetben, ugyanis Biros Péter és Hárai Balázs műtét után lábadoznak, nem játszhatnak, s nem lehet ott a vízben Erdélyi Balázs is, aki négyperces kiállítást kapott az UVSE-Hunguest Hotels elleni előző bajnokin. Ráadásul a következő bajnokin sem játszhat, két meccset hagy ki.

Azon a mérkőzésen 7-7-es döntetlent játszott az Eger, így értékes két ponttól fosztotta meg magát. Ezt érthetően ki szeretnék javítani. Hosnyánszky Norbert számára különleges lehet a meccs, hiszen tavaly még a szolnokiak csapatában játszott, most már a hevesiek sikeréért küzd.

A szolnokiak annyival könnyebb helyzetben vannak, hogy a hétvégén három nemzetközi meccsel hangolhattak, más kérdés, hogy a Radnicski elleni vereség nem jött jól, már csak azért sem, mert ha tudásához mérten játszottak volna, nem került volna össze két magyar csapat a harmadik BL-kvalifikációs körben.

Cseh Sándor: „Nem sokat tudunk az egriek erősségéről, a szezonban eddig egyetlen értékfelmérő mérkőzésük volt, az OSC elleni, amiből pedig nehéz kiindulni. Nem tudjuk, mit találtak ki, így keveset tudtunk rájuk készülni – lesz még velük sok meccsünk, előbb-utóbb készülhetnek majd elemzések. Játékosokat ismerjük, tudjuk mik az erősségeik, de nekünk magunkkal kell foglalkozni, a saját játékunkat kell rendbe tenni. Presztízsmeccs lesz, de nem sorsdöntő, természetesen a célunk a három pont megszerzése."  

Kis Gábor: „A Bajnokok Ligájában a szerbek elleni meccset elrontottuk, az elkövetkezendő időszakban azonban lesz lehetőségünk ezt helyrehozni. Az Eger elleni bajnokin, majd az OSC elleni BL-selejtezőn jó útra térhetünk, így természetesen nagyon fontos csata vár ránk a Bitskey-uszodában.”

A nap másik meccse sem lesz piskóta: Vincze Balázs OSC-je egészen biztosan izzassztó meccsre készülhet a Ferencváros otthonában. De ebben már gyakorlott az újbudai csapat, hiszen a Honvéd és a BVSC ellen is oda kellett tennie magát. Jó jel számukra, hogy a bajnokság elején letudják a középmezőny élcsapatai elleni találkozókat.

 
E.ON. férfi ob I.-es bajnokság, 3. forduló:

ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép 18 óra 15 perc (Digi Sport 2)
Vezeti:
Vogel, dr. Fekete

Ferencváros-A-Híd-OSC-Újbuda, 19 óra
Vezeti:
 dr. Kóros, Székely
Vízilabda hírek
eger
szolnok
osc
ftc
ferencváros