cover image
Egyéb

A Fradinál a szórakoztatás is fontos

2014. október 21. 14:06

Ennek szellemében igazoltak nemrég Dj-t, ő és Varga Zsolt vezetőedző volt a Digi Sport reggeli műsorának keddi vendégel.

Már írtunk a frigyről, Lofti Begi elmondta a beszélgetés elején, hogy nagyon örült a Fradi megkeresésének, amelynek eredője egy két évvel ezelőtti, a Széchenyi-fürdőben rendezett pólós gálaestre vezethető vissza.

"Nagyon pozitív a visszajelzés, a saját csapatunk imádja, a vendégcsapatok pedig nem tudják, mire számíthatnak, így egy kicsit talán elbizonytalanodnak" - mondta a vízilabdameccsen végzett "munkájáról".

Nagy kihívásnak tartja ezt a "hangulatcsinálást", de nagyon élvezi a feladatot.

watch?v=gAsL1OI8RiU&list=UUws83ODDOZ1bSlE-p8fNoQQ Varga Zsoltnak is nagyon tetszik a kezdeményezés, szerinte a zene miatt ellazul az ember, ráhangolódik a meccsre, és ez segíthet az eredményességben is akár.

Persze a beszélgetés során szóba került a bajnokság és a várakozások is. Az olimpiai bajnok mester és a szakmai igazgató "fanatikus őrültek", ahogyan előbbi fogalmazott reggel, s ez sok mindent meghatároz a csapat körül.

Hogy pontosan mit is, kiderül a videóból.
Vízilabda hírek
ftc
fradi
varga zsolt
lofti begi