cover image
Egyéb

A BVSC-Wáberer Hungária-Zugló bemutatta csapatait

2014. szeptember 17. 12:15

A zuglói klub mind a férfi-, mind a női bajnokságban szeretne előrelépni a következő szezonban, ehhez most meg is van a lehetősége.

Bár a BVSC igazolásait korábban már nyilvánosságra hozták, most hivatalosan is bejelentették a férfi- és női csapat megújulását, és ismertette a két szakvezető a célkitűzéseket is. Zsoldos Ágnes, a BVSC szakosztályvezetője megköszönte a csapat névadó szponzorának a segítséget.

Az új szezonban BVSC-Wáberer Hungária-Zugló néven szerepelnek a XIV. kerületiek. Nyilasi Bence a Wáberer Hungária Biztosító részéről elmondta a szerdai sajtótájékoztatón, hogy örömmel álltak a pólósok mellé, és remélik, hogy az együttműködés gyümölcsöző lesz. Mellesleg két évre köttetett a megállapodás.
(A Wáberer-cégcsoport egyébként jelentős támogatást biztosít a BVSC uszodájának megújulásához.)

A férficsapat nevezési listája: 

Györke Zsolt, Tatár Roland, Kovács Péter, Török Béla, Nagy Sándor, Pásztor Mátyás, Létay Krisztián, Ambrus Ferenc, Borsós Endre, Kotsidis Nikolaos, Mészáros Csaba, Szabó Bendegúz, Szakonyi Dániel, Nagy Álmos Dániel, Szepesi Bence, Szabó Bence, valamint a fiatalok közül Pintér Ákos, Rábavölgyi Zsombor, Seres János, Utassy Dávid, Major Márk

A női csapat nevezési listája:

Horváth Anna, Doroszlai Vanda, Kisteleki Dóra, Takács Orsolya, Gyöngyössy Anikó, Farkas Kata, Kele Nikolett, Dauda Board Lenke, Bors Dorottya, Illés Henrietta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Szabó Stefánia, Tamás Viktória, Varga Viktória, Szmodics Viktória, valamint a még fiatalabbak közül Kárteszi Judit, Oravesz Rebeka, Rajkort Renáta, Kecskés Lili. (Ha az Egyesült Államokban tanuló Illés Anna úgy fejezi be az évet, hogy még tart a magyar bajnokság, Petrovics Mátyás nevezi majd a mérkőzésekre.)
watch?v=tJRT5q04SeM&feature=youtu.be  
Petrovics Mátyás és Märcz Tamás gondolatai a sajtótájékoztatón:
Vízilabda hírek
BVSC
bvsc wáberer hungária zugló
petrovics mátyás
märcz tamás
takács orsolya