cover image
Egyéb

Cegléden még egyet léptek előre

2014. szeptember 12. 9:05

Szabad kezet kapott a játékos-edzőként dolgozó Munkácsy Róbert a CVSE-nél, és el is kezdte a munkát, egy kicsit más, profi szemlélettel.

Azzal, hogy a TAO támogatásoknak is köszönhetően felújították a ceglédi városi uszodát, megteremtődtek az alapjai egy magasabb szintű vízilabdaéletnek a városban. Legalábbis az infrastruktúrát illetően már nem lehet panasz, szép és hangulatos a medence a központban.

„Mondhatjuk, hogy a klub is megújult az uszodával együtt, hiszen egy új koncepciót vázoltak fel, amely az utánpótlás-neveléssel indul. Ennek szellemében is hozták vissza Ceglédre Czigány Károlyt edzőnek, a gyerek-, serdülő- és ificsapatok vezetőjének Horváth Viktort, a felnőttcsapatot pedig én kaptam meg” – mondja a légiósként több szezont Olaszországban és Spanyolországban is lehúzó Munkácsy Róbert, aki játékos-edzőként dolgozik majd a klubnál.

Az októberben 30. születésnapját ünneplő fiatal tréner most ismerkedik az edzősködéssel, és örül, hogy megkapta a lehetőséget – és a szabad kezet – a felnőttcsapat felkészítésére.

„Mondhatom, hogy a korábbihoz képest más szemlélettel kezdtünk dolgozni, ez egy-két játékosnak szokatlan volt. Most zárul majd le egy hathetes periódus, amelynek során napi kettőt edzettünk, benne például futással, crossfittel, a ceglédi birkózókkal közös edzésekkel, 60 kilométeres kerékpározással. Komplex volt tehát ez az időszak, próbáltam ellesni a pályafutásom során tapasztalt módszerekből. Itt el kell mondanom, hogy nagyon sokat köszönhetek Gyöngyösi Andrásnak, aki Szegeden, Gianni de Magistrisnek és Vincenzo D’Angelónak, akik a Fiorentinánál, Piere Luigi Formiconinak, aki a Laziónál, Juan Pablo Sancheznek, aki a spanyol CN Martianeznél, valamint Kovács Istvánnak, aki Szolnokon volt az edzőm. A tőlük kapott ismeretekből is merítek a munkám során” – teszi hozzá Munkácsy Róbert, aki semmiképp sem a futottak még kategóriájába várja csapatát az ob I/B-ben.

A csapat kerete egyébként alaposan kicserélődött, ob I.-es múlttal rendelkező játékosok is érkeztek Ceglédre. Itt folytatja a pólózást Simon Gábor, Hajek Zsombor, Kutasi Rómeó, Cseh Tibor, Szilágyi Bence és Szebenyi Szabolcs is. Az ificsapatból felkerül a felnőttekhez Rozsnyai Márk és Sági Marcell. A csapat másodedzője pedig Károly Zsolt lesz a szezonban.

A ceglédiek a hétvégén, egészen pontosan pénteken és szombaton felkészülési tornát rendeznek, ahol rajtuk kívül a Miskolc, a Nagykanizsa és a KSI vesz részt.
Vízilabda hírek
cegléd
ceglédi vse
Munkácsy Róbert