cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Férfi

Decker Ádám: Sokan elcserélnék ezt az ezüstöt velünk

2014. július 30. 16:52

A magyar válogatott bekkje azt mondja, sokat fejlődtünk Barcelona óta, és nem lehetetlen hamarosan beérni a szerbeket.

Eltelt már pár nap a döntő óta. Most hogyan gondolsz vissza a történtekre?
Ahhoz több idő kell, hogy az ezüsthöz hozzászokjak, barátkozom vele. Az segít, hogy egyre több olyan visszajelzést kapok más sportolóktól, barátoktól, hogy sokan elcserélnék az Eb-ezüstöt bármire. Érzem, hogy ez büszkeséggel kell, hogy eltöltsön bennünket, és igenis nagy eredmény. Azt is megfogalmaztam magamban, hogy szerencsés helyzet az, hogy magyar vízilabdázóként egy Eb-ezüstérem után egy kis keserűség lehet bennem. Idővel persze megváltozik ez. Ami a mutatott játékot illeti: úgy érzem, a lehetőséggel, amivel élhettünk, éltünk, megragadtuk, ez most ennyire volt elég. Nem szégyen bevallani, hogy nálunk most jobb csapat a szerb.

Többen azt mondják, baj is lenne, ha elhinnénk, mi vagyunk a legjobbak.
Baj éppen nem lenne, ha mi lennénk a legjobbak, de Tibit nem úgy ismerem, hogy ha mi lennénk azok, akkor hagyná is, hogy elhiggyük. Eléggé szorosan vagyunk fogva. Ha egy kicsit is úgy érzi valakin, hogy meg van elégedve a teljesítménnyel, akkor azzal ezt megbeszéli.

Volt erre példa az Eb alatt?
Az Eb alatt nem, de előtte kellett azért egyénileg helyreállítani a motivációt. Az igaz, hogy kell egy cél, ami előttünk lebeghet. Az egy jó viszonyítási pont, hogy a szerbek előttünk vannak, és le kell győznünk őket. Eléggé keserű pofon volt a vasárnapi, de már most azon gondolkodom, mennyire jó lenne majd ezt a pofont visszaadni Belgrádban.

Jó kis koreográfia lenne.
Igen, meg reális elvárás is, attól függetlenül, hogy jobbak, az elmúlt másfél évben nagyon sokat fejlődtünk. Lehet, hogy ez eredményekben, ellenük, nem látszik, de érzem a csapaton, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint a barcelonai világbajnokságon voltunk. Ha ezt a fejlődést egyénileg és csapatszinten folytatjuk, utolérhetjük a szerbeket.

Hamarosan itt a Világkupa, és ott vagy a keretben. Volt benned kérdőjel ezzel kapcsolatban?
Nagyon örülök a döntésnek. Igen, volt bennem kérdőjel, mondtam is Tibinek, amikor közölte, hogy utazom, hogy nagyon köszönöm neki, hogy számít rám. Bíztam benne, hogy megyek, hiszen minden egyes válogatott mérkőzés megtiszteltetés számomra. Sokáig csak álmodoztam arról, hogy címeres köpenyben készülhetek, így minden lehetőséget szeretek megragadni. Boldogan utazom, és szeretném Tibiben még inkább elmélyíteni azt az érzést, hogy számíthat rám.
Vízilabda hírek
Férfi válogatott
decker ádám
eb 2014 budapest
Európa-bajnokság