cover image
Egyéb
Utánpótlás

U18: nagyon összeért most ez a csapat

2014. július 30. 16:22

Az isztambuli világbajnokságra utazó U18-as válogatott tagjai szerint a felkészülés kemény volt, de mindennek meg lehet az eredménye Isztambulban.

Csütörtökön utazik el Isztambulba a magyar férfi U18-as válogatott, hogy két nappal később megkezdje világbajnoki szereplését az Egyesült Államok ellen. A srácok három felkészülési tornán vettek részt: Montenegróban másodikak lettek, Olaszországban tornát nyertek, Szegeden, a Tiszavirág Kupán pedig szintén második helyen zártak.

Három játékost kérdeztünk az esélyekről, és arról, milyen érzésekkel várják a vb-t.

Manhercz Krisztián:
„Idegesebb vagyok, mint tavaly, ezt érzem magamon, de meg kell mutatnom, hogy nem véletlenül várnak tőlem sokat. Az első két tornán sikerült a tudásom szerint teljesítenem, talán a Tiszavirág Kupán gyengébben ment, dekoncentrált voltam egy kicsit. Idén esélyesebbek vagyunk, mint tavaly, felkészültebbek vagyunk taktikailag és mentálisan is. A csapat tudja, hogy helyezkedik el a nemzetközi mezőnyben. Ezen a nyáron sikerült megverni a szerbeket, a montenegróiakat, az olaszokat, a horvátokkal döntetlent játszottunk, szóval mindenkit meg tudunk verni, innentől már csak azon múlik minden, mennyire koncentrálunk oda a meccseken. Szerintem összeért a csapat, tudunk kiegyensúlyozottan játszani." 

Kiss Kristóf:
"Elég fáradtak vagyunk, kicsit erős volt ez a felkészülés, főleg az erős kondi után az úszás, de biztos, hogy meglesz az eredménye. Bízunk egymásban és Gyuri bácsiban. Két második és egy első helyet szereztünk a felkészülési tornákon, erre nem mondhatjuk, hogy rossz. A csapattal nagyon örültünk annak, hogy az olaszokat otthonukban tudtuk magabiztosan, fegyelmezett játékkal verni. Ez adott egy pluszt, és az is, hogy Montenegróban megvertük a szerbeket. Ezeknek meglesz az eredménye a világbajnokságon."  

Vadovics Viktor:
"Szerintem meg tudjuk nyerni a világbajnokságot. Nagyon összeszokott a csapatunk, és nagyon jól tudunk játszani, ha koncentrálunk. A felkészülés tényleg nehéz volt, de amikor már a tornákon szerepeltünk, akkor már élvezhetőbb volt az egész. Azt hiszem, jobban játszom, mint tavaly, gólokat is lőttem már mostanában, remélem, ez Isztambulban is folytatódik. Az, hogy sokan az UVSE-ben játszunk, annyiban előny, hogy összeszokottabbak vagyunk. Mondjuk már egyébként is, ez a csapat eléggé összeszokott, baráti társaság."
 
A magyar válogatott kerete:
 
Kapusok:

Vogel Soma (1997, Ferencváros)
Molnár Benedek (1996, UVSE)

Mezőnyjátékosok:

Nagy Ádám (1998, UVSE)
Pellei Frank (1996, Szentes)
Kiss Kristóf (1996, UVSE)
Hornyák Olivér (1996, Eger)
Szatmári Kristóf (1997, UVSE)
Lovas Péter (1996, UVSE)
Manhercz Krisztián (1997, Szeged)
Tóth Kristóf (1996, UVSE)
Vogel Simon (1996, FTC)
Vadovics Viktor (1998, UVSE)
Csacsovszky Erik (1997, Honvéd)
 
A vb magyar csoportmérkőzései:
 
Augusztus 2., szombat: Magyarország-Egyesült Államok (9 óra)
Augusztus 3., vasárnap: Egyiptom-Magyarország (18 óra 40)
Augusztus 4., hétfő: Magyarország-Kazahsztán (16 óra)
Augusztus 5., kedd: Spanyolország-Magyarország (13 óra)
Vízilabda hírek
Utánpótlás
u18-as válogatott
U18-as vb
horkai györgy
vadovics viktor
kiss kristóf
manhercz krisztián