De hogyan és miért került oda? A többi között erről is beszélgettünk vele. Na és persze szó esett a "hogyan tovább"-ról is.

"Játékos-pályafutásomat Egyiptomban fejeztem be, ahol két görög edzővel kerültem kapcsolatba: egyikük Sakis Kechagias, a görög férfiválogatott edzője, a másik pedig, Fillip Sakellis a francia női csapaté. Utóbbi keresett meg március környékén, és megkérdezett, lenne-e kedvem ezt a nyarat végigcsinálni vele, és részt venni ezen a tornán. Nagyon nagy megtiszteltetés volt ez a felkérés és hogy itt lehettem, mert számomra hazai közönség előtt nem irányítottam válogatottat, úgyhogy nem volt kérdés, éltem a lehetőséggel" - kezdte a történet elejének felidézését Plézer János.

Korábban utánpótlásedzőként dolgoztál kluboknál, mennyiben más egy válogatott mellett dolgozni, min kellett változtatnod, hogy azonosulni tudj ezzel a szereppel?
Megmondom őszintén, nem tudtam, mibe fogok belecsöppenni, mert soha nem dolgoztam nőkkel, és így semmilyen negatív vagy pozitív előérzetem nem volt ezzel kapcsolatban, inkább a kíváncsiság hajtott. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a női vízilabda teljesen más, és más edzői mentalitást is igényel, mint amikor férfiakkal foglalkoztam. Nagyon sok mindent tanultam, de rá kell jönnöm, hogy a női léleknek teljesen másra van szüksége, mint a férfinak. Szakmai kihívás volt az is, hogy magyar közönség előtt szerepeltem. Nem zavart, hogy másik nemzeti válogatott és nem a magyar gárda kispadján, hiszen nem sok edző irányíthatja ebben az uszodában a csapatát. A bajnokságot télen, fedett uszodában vagy sátor alatt játsszuk, nyáron meg világversenyek vannak, és csak az irányíthat itt, aki válogatott edző. Örülök neki, hogy nekem ez megadatott, ráadásul ilyen fiatalon.

Mi volt a konkrét feladatod?
Főként a videózás, videóelemzés, vágás, centerképzés, kapusokkal való foglalkozás. Meg persze valamilyen tükröt tartani az edző felé, hogy esetleg más aspektusból lásson játékosokat vagy szituációkat. Igazából sok mindent kértek, és én minden kérésnek igyekeztem eleget is tenni. Tulajdonképpen a háttérmunka volt inkább az enyém, nem annyira a látványos része.

Hogy értékeled a csapat teljesítményét?
Nagyon nehéz csoportba kerültünk. De azt gondolom, hogy mivel Malága, tehát 2008 után most először jutott ki a válogatott kontinensviadalra, és ebből a nagyon nehéz csoportból végül a 7. helyért játszhattunk, amit sikerült is elérnünk, azért nem volt ez rossz eredmény. Ráadásul ezzel valószínűleg megváltottuk a repülőjegyet Kazanyba, a jövő évi világbajnokságra. Ezt egy óriási sikernek tartom, főleg, hogy a lányok ekkora közönség előtt nem játszhattak még soha, a hazai bajnokság csak hatcsapatos. A csoportmeccseken ez meg is mutatkozott, voltak önbizalom-problémáink. Gondolj bele, alig van csapat, alig van néző otthon, aztán bekerülnek ide, a vízilabda Mekkájába. Kicsit meg voltak illetődve, a világbajnok spanyolok ellen például ez is közrejátszott abban, hogy 14 gólos vereséget szenvedtünk. Úgyhogy voltak hullámvölgyek, ezen még kell majd dolgozni. Aztán a végén azért feljutottunk a hegyre, és ugye van az a mondás, hogy minden jó, ha a vége jó. Így mindenki mosolyog, jól érezzük magunkat.

Meddig maradsz a válogatottnál?
A megbízatásom július 27-ével lejár, két hónapot töltöttem a francia szövetség alkalmazásában, hétfőtől már a Vasas serdülőcsapatát irányítom, úgyhogy újra hazai vizekre evezek, Budapesten folytatom edzői pályafutásomat.

Szót ejtettél a női lélek rejtelmeiről. Mi a helyzet a serdülőkkel ilyen tekintetben? Az sem egyszerű dolog.
Nem, de ez közel áll hozzám, a debreceni évek után van tapasztalatom ezzel a korosztállyal, és mindig megtaláltam a közös hangot a játékosaimmal. Nincs köztem és köztük olyan óriási korkülönbség, így remélem itt sem lesz ezzel probléma, és jól kijövünk majd. Már találkoztam velük, nagyon várom a közös munkát, remélem, hogy szép sikerekben lesz részünk együtt.