cover image
Egyéb

Európa-bajnokságot rendeznénk 2020-ban az új úszópalotában

2014. július 20. 15:22

Budapesten olyan uszodaegyüttes épül a 2021-es vizes világbajnokságra, amely ki tudná elégíteni egy leendő nyári olimpia igényeit is. A Magyar Vízilabda Szövetség Eb-t rendezne a tokiói olimpia előtt.

A Dagály strand mellett épül fel az az úszópalota, ahol a 2021-es vizes világbajnokság fő versenyeit rendezik majd, és ahol a 2017-es junior úszó-vb-t is tartják. A világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, Kósa Lajos a vasárnapi budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy folyik az előkészítő munka, az anyagi források biztosítottak az úszópalota létrehozására. 

Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója hozzátette, hogy a közbeszerzési eljárások után a jövő év elején kezdődhet el a megvalósítás, 2016 végére készülhet el a létesítmény.

Fotó: Szaka József

Fotó: Szaka József

Julio C. Maglione, a FINA elnöke megtiszteltetésnek nevezte, hogy hétfőn találkozhat Orbán Viktor miniszterelnökkel, akinek megítélése szerint kulcsszerepe volt abban, hogy a nemzetközi szövetség Magyarországnak ítélte a 2021-es világbajnokságot.

Természetesen ott volt a sajtókonferencián Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, a most zajló Eb szervezőbizottságának elnöke, a 2021-es vb szervezőbizottságának alelnöke, Gyárfás Tamás, a LEN kincstárnoka, a 2021-es vb szervezőbizottságának társelnöke, valamint Paolo Barelli, a LEN elnöke is.
Fotó: Szaka József

Fotó: Szaka József

 
Olyannyira, hogy az MVLSZ elnöke jelezte, hazánk szívesen megrendezné a 2020 januárjában, az olimpia előtt esedékes Európa-bajnokságot. Az európai szervezet elnöke mosolygott, kezet rázott Kemény Dénessel, s mivel a mostani Eb sikeresen zajlik, a két szervezet partner lehet a megvalósításban.
Vízilabda hírek
EB Budapest 2014
fina
2021-es vb
gyárfás tamás
julio c maglione
dagály
kemény dénes
vígh lászló
paolo barelli