cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Női

Női Vl-selejtező: görög öröm Székesfehérváron

2014. április 22. 19:20

A női válogatott utolsó Világliga-selejtezőjén 10-8-ra kikapott a görög válogatottól. Javítani az Európa-bajnokságon lesz mód.

Tíz gól. Ennyivel kellett volna megverni Görögországot ahhoz, hogy a magyar női válogatott kijusson a Világliga szuperdöntőjére, Kínába. Vagy kilenccel, de akkor 22 gólig kellett volna eljutni. Ez nagyjából a lehetetlen kategóriába tartozik, és nem azért, mert a mieink Görögországban kikaptak a sorozatban.

A nemzetközi mezőny topcsapatai között nincs ekkora különbség, a magyar válogatott szerencsétlensége, hogy a sorsoláskor Nagy-Britannia a másik hármasba került. Merthogy a két európai csoportból a csoportelsők és a jobbik második jut ki a döntőre, és a két második esetében a gólkülönbség dönt – az oroszok pedig nagyon jól álltak a keddi meccs előtt.

A húsvét munkával telt tehát a két válogatott számára, Merész András kapitány hétfőn elmondta, Kisteleki Dóra arcüreggyulladás, Keszthelyi Rita becsípődés miatt hiányozhat a csapatból, végül utóbbi vállalta a játékot, előbbi azonban nem.

További érdekesség, hogy Kasó Orsolya mellett a kapitány a BVSC kapusát, Horváth Annát nevezte a keretbe. Olyannyira, hogy ő került a kezdőcsapatba.

Asimaki emberelőnyös góljával indult a meccs, majd Szücs Gabi passzolt a blokkba, Roumpesti pedig a kapufát döngölte meg a második görög akció során. A Sabadell Euroliga-győztes magyarja viszont javított azonmód, 1-1, emberelőnyből egyenlítettünk. Nem sokkal később Menczinger Kata ejtett teljes létszámban, de a kapufa megmentette a görögöket. Plevritou gyengébb kivitelben jelentkezett egy ejtéssel, majd Keszthelyi Rita lövése nyomán a gólvonalon táncolt végig a labda.

2:48-cal az első negyed vége előtt Kisteleki Hanna úszott meg a jobb szélen, meg is kapta időben a labdát, mindezt egy kivédekezett emberhátrány után (2-1), sőt Keszthelyi is megindult, és villámgyorsan felért a kapuhoz, majd bevágta a labdát – 3-1. Lebénultak a vendégek támadásban, ugyanis Czigány Dóri csente el a labdát a következő támadásnál, ráadásul kiállítás is járt érte, Merész András első idejét kérte a magyar akció előtt. Takács Orsi a kapusba lőtte a helyzetet, az ellen viszont közelebb férkőzött, Plevritou talált be a jobb sarokból, 3-2.

Ez maradt a negyed, sajnálatos volt viszont, hogy Szücs Gabi két személyi hibát szedett össze az első nyolcperc alatt.

Fotó: Szaka József

Fotó: Szaka József

Nagyon szép góllal indult a harmadik negyed, Czigány Dóri mosolygott is egyet, miután kikötött a labda a kapuban, és tapsvihar tört ki a lelátón (4-2). Villámgyors magyar akció végén ismét jeleskedett, Czigány kapura húzta egy labdaszerzést követően a lasztit, gólt érdemelt volna, de Kouvdou helyén volt. Remekül védekezett a magyar válogatott (szorosat), sorra haltak el a görög akciók. Azonban három magyar támadás is pontatlanul végződött, a sokadik görög próbálkozás pedig Plevritou ejtésével pontosan (4-3).

„Tessék higgadtnak lenni, jó?” – kérte a negyed felénél Merész kapitány a lányoktól. Az időkérés után nem sikerült, ellenben egy görög kontra után Tóth Ildi úszott meg és nem hibázott (5-3). Manolioudaki hozta közelebb távoli találatával a görögöket, de csak átmenetileg, mert Bujka Barbara jobbszélről belőtte a hatodikat. Asimaki pedig az ötödiket, emberelőnyből.

Kívülállóként és érintettként is azt mondhattuk: a meccs remek volt, a félidőre egygólos előnnyel fordult a magyar válogatott.

És ez el is fogyott Asimaki emberelőnyös találata után, ezt már Kasó Orsolya kapta, ő védett a második félidőben. Czigány Dóri remek helyzetben lőhetett, de lövésére a kapus leért, ellenben Tsoukala a Görögországban bemutatott távoli bombáiból vett elő egyet ismét, ezzel először vezetett a vendégválogatott, a 19. percben. A görögök is cseréltek a kapuban, és a harmadik negyed első percei bizonyították, ennek annyira nem örülhettünk: Diamantopolou nagyon jól állta a sarat. Keszthelyi Rita 5 méteresénél már nem tudott védeni, ezzel egyenlítettünk, a negyed 5. percében született meg a mieink első találata (7-7). Tsoukala ismételt aztán, újabb távoli bomba, mellesleg nagyon agresszíven játszottak a vendégek.

Egygólos görög vezetés után jöhetett a zárónegyed, fájó volt, hogy az elején egy végletekig kijátszott előnyt végül a blokkba lőttünk. Keszthelyi Rita a következő magyar akciónál már a 27 perc alatt felgyülemlett dühét is beleadta, 8-8.
 
A görög lányok tényleg győzni jöttek Fehérvárra, Manolioudaki vágta be a kilencedik gólt 3:52-vel a vége előtt, a közönség ekkor érezte úgy, hogy belekezd az addigi leghangosabb biztatásába. Jogos ötméteressel azonban Tsoukala talált be ezt követően, kétgólosra hízott a vendégek előnye (8-10). Megkaptuk az előnyt kisvártatva, Szücs Gabi a kapufára lőtte azonban a labdát.

Kasónak kellett a végén bravúrokat bemutatni, támadásban viszont nem ment a mieinknek, így végül nem sikerült igazán szépen búcsúzni a selejtező-sorozattól.

Eredmény – női Világliga-selejtező, utolsó játéknap:

Magyarország-Görögország 8-10 (3-2, 3-3, 1-3, 1-2)


Magyarország:
Horváth A. – Czigány 1, Kisteleki H. 1, Miskolczi, Keszthelyi 3 (1), Takács, Bujka 1. Csere: Kasó (kapus), Szücs 1, Tóth I. 1, Menczinger, Garda, Gémes. Szövetségi kapitány: Merész András

Görögország: Kouvdou – Tsoukala 3 (1), Roumpesti, Psouni, Asimaki 3, Manolioudaki 2. Csere: Diamantopoulo (kapus), Plevritou 2, Chydirioti, Xenaki, Eleftheriadou, Kalogerakou. Szövetségi kapitány: Georgois Morfesis
 
Gól/emberelőny: 1/10, illetve 1/12 
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1
Kipontozódott: Garda (22.), illetve Plevritou (26.), Tsoukala (32.)
watch?v=mcoj4zm_wXE&feature=youtu.be  
Vízilabda hírek
Női válogatott
Merész András
világliga
görögország