cover image
Egyéb
Közlemény

Indul a bajnoki rájátszás a férfi ob I-ben

2014. április 17. 10:39

A Szolnoki Dózsa-Közgép–RacioNet-Honvéd mérkőzéssel pénteken elkezdődik a férfi vízilabda-bajnokság 2013-14-es szezonjának felsőházi rájátszása, másnap pedig az ZF-Eger és a Diapolo-Szeged csatázik. Az elődöntők az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

A férfibajnokság alapszakaszának végén kialakult az elődöntő mezőnye: a bajnoki döntőbe jutásért az alapszakaszt megnyerő Szolnoki Dózsa-Közgép a negyedik helyezett RacioNet-Honvéddal, míg a második helyen végző ZF-Eger a harmadik Diapolo-Szegeddel mérkőzik. Az idén – eltérően az elmúlt esztendőkben megszokottól – már az elődöntőben is három nyert mérkőzés kell a fináléba jutáshoz.

Az idei rájátszás egyik különlegessége, hogy 23 év után először a Vasas nélkül indulnak az elődöntők: az angyalföldiek utoljára 1991-ben szorultak le az első négy hely valamelyikéről.

Ami a bejutottakat illeti: a címvédő Eger nyolc szezon óta folyamatosan érmet szerez, sorozatban kilencedik alkalommal sikerülhet mindez a hevesieknek – igaz, először az idény közben távozó vezetőedző, Gerendás György nélkül (a kiváló szakembert 1993 után először nem láthatjuk izzani rájátszás-mérkőzésen a play-offon).

Vetélytársuk, a Szeged férficsapata az elmúlt négy bajnoki szezon mindegyikét bronzéremmel fejezte be (miközben az utolsó három esztendőben egyaránt megnyerte a Magyar Kupát), és a Szeged az egyetlen a négy között, amelyik még sohasem nyert bajnoki aranyérmet. Ezen nyilván változtatni szerentének – ugyanakkor a dolgukat jelentősen nehezíti, hogy nem számíthatnak két alapemberükre, Szivós Mártonra (aki az alapszakasz második legjobb góllövője volt) és Sánta Dánielre.

A Szolnok a 2012-13-as bajnokságban szerzett ezüstérmét szeretné fényesebbre csiszolni, továbbá két jeles évfordulót méltóképpen megünnepelni: az idén lesz 60 éve, hogy az első aranyérmüket szerezték, továbbá 50 éve, hogy az utolsót. Tavaly egyébként az 1987-88-as szezon óta tartó éremnélküliségét zárta le az együttes, amelyet a rájátszások specialistájának számító Kovács István vezet: ő a magyar vízilabdatörténet legsikeresebb klubedzője 10 bajnoki címmel – de 1991 óta négy esztendő kivételével mindig irányított egy play-offban szereplő együttest. Persze, a szolnokiak nem csupán az edzőjük rutinjára építhetnek: az első helyezettnél szerepel az alapszakasz gólkirályi címét fölényesen, 78 góllal megszerző szerb válogatott, Sztefan Mitrovics.

A Racionet-Honvéd egy év kihagyás után tért vissza a legjobb négy közé – érdekesség, hogy az utolsó „fellépés” alkalmával, még a nyolcas play-off első körében, a negyeddönőben épp a Szolnokot búcsúztatták. Bár a Kőér utca bevétele éveken át lehetetlen küldetésnek számított a vetélytársak számára (2001 és 2007 között hét bajnoki döntőt vívott zsinórban a Honvéd, az első hat alkalommal nyert is), az idén nem Vad Lajos együttese számít esélyesnek.
 
Innováció a játékvezetők munkájában:

A mérkőzésekről a Digi Sport, valamint a Sportklub televíziós csatornák adnak élő közvetítést. Ezeken a találkozókon – azaz az összes, élőben közvetített meccsen – a játékvezetők a februárban tesztelt módszerrel vezetnek majd: az MVLSZ által megvásárolt adóvevőkkel kommunikálhatnak egymással.

Császár György, a Játékvezetői Bizottság elnöke:

A Magyar Vízilabda Szövetség évek óta próbálkozik a játékvezetők ’bemikrofonozását’ lehetővé tevő készülékek beszerzésével, szerencsére most erre lehetőség nyílt, az anyagi források rendelkezésre állnak. Más sportágakhoz hasonlóan ez a technikai segítségnyújtás elősegíti a játékvezetők hatékonyabb és pontosabb munkáját. Fontos hangsúlyoznom, hogy itt nem a közönség tájékoztatásáról van szó, hanem kizárólag a két játékvezető és az ellenőr munkájának segítéséről. Rendkívül szigorú keretek közt kommunikálhat egymással a két játékvezető, valamint az ellenőr, csak abban az esetben, ha kétértelmű helyzet állt elő. Az ellenőr is közbeszólhat, vagy megállíthatja a játékot, ha olyat észlelt, amit a két játékvezető nem. Az érintettek között a beszélgetés szigorúan titkos, a cél egymás munkájának a segítése.

Az elsők egyike, aki igazán élesben használhatja mindezt, egy olimpiai bajnok pólós: a játékvezetőként az első idényét az ob I.-ben töltő Fodor Rajmundot eddigi teljesítménye alapján érdemesnek találták arra, hogy a Szolnok–Honvéd találkozón sípoljon.

magyar_bajnok_vizilabdaOB_2014.jpg Díjak:

A bajnokság végén természetesen díszes trófea jár a győztesnek – a hölgyeknél szintén: ott már kialakult a finálé párosítása, a Dunaújváros a Szentessel mérkőzik –, valamint több különdíj is gazdára talál:

- elismerést kap a gólkirály (alapszakasz+rájátszás),

- a legjobb játékos,

Fotó: Szaka József /archív

Fotó: Szaka József /archív

valamint a legjobb kapus (a férfiaknál ez a Steinmetz János-díj, melyet tavaly Decker Attila nyert).

Utóbbi két-két trófeát – a play-off história során először – az ob I.-es csapatok játékosainak és edzőinek szavazatai alapján ítéli oda a Magyar Vízilabda Szövetség.
egyenidijak.jpg  


A főszereplők:

edzok.jpgA bajnoki rájátszást megelőzően az elődöntőben érdekelt csapatok vezetőedzőit kértük fel az alapszakasz értékelésére, és az elődöntőbeli várakozásaik felvázolására.

Mit gondol az alapszakasz alakulásáról, végeredményéről?

Kovács István (Szolnoki Dózsa-Közgép): Sokáig az Eger vezette a bajnokságot, majd az edzőváltást követően voltak olyan eredmények, amelyekre lehetett számítani. Talán előtte is benne volt persze a pakliban. A rangadókon nyert a Szeged, a Szolnok is Egerben, az egymás elleni eredmények is változatosak voltak, ez jelzi a bajnokság élmezőnyének a kiegyensúlyozottságát. Szerettünk volna az alapszakaszban az élen végezni, szerencsére ez sikerült is.

Dabrowski Norbert (ZF-Eger):
Elég hektikusan alakult az alapszakasz, sokáig úgy nézett ki, hogy rajtunk múlik az elsőség, aztán a Szolnok volt kedvezőbb helyzetben, majd újra mi. Végül ők értek oda az első helyre. Ami a Szegedet illeti: látszik, hogy Balázs most fordítva próbálja a csapatot formálni, és a tavaszra időzíteni a jó játékot, eddig ment is neki. Remélem, mostantól nem fog.

Vincze Balázs (Diapolo-Szeged): Az őszi szezonban nyújtott teljesítményünk, a Pécs elleni pontvesztés, majd a három rangadó elvesztése megakadályozta a csapatot abban, hogy a rájátszást igazán jó helyzetből kezdjük. őt, ha tartottuk volna azt a formát, akkor még a négy közé jutás is megkérdőjeleződött volna. Aztán tavasszal stabilizálódott a játékunk, eredményesebb is lett, így még egy pozíciót előrébb tudtunk lépni. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel.

Vad Lajos (RacioNet-Honvéd): Senki nem vonta kétségbe, hogy a Szeged-Szolnok-Eger hármas az alapszakaszt az első négy között végzi. Egyedül a negyedik hely volt kérdéses. Mindenkit mondtak, csak a Honvédot nem, és mégis ott vagyunk.

Mi volt a legnagyobb meglepetés, a legváratlanabb esemény az alapszakaszban?

Kovács István: A legváratlanabb esemény talán Gerendás György menesztése. Ami pedig az eredményeket illeti: az élcsapatok pontvesztése a középcsapatok ellen. Ez főleg a bajnokság elején történt, de később is voltak meglepetések.

Dabrowski Norbert: A Honvéd szereplése mindenképp kellemes meglepetés, főleg az, hogy ennyire stabilan játszottak. A Vasas a sérülések miatt is elvesztette a ritmust az elején, de látszott, hogy tavasszal sokat fejlődtek. Akkorra azonban már a Honvéd nagy előnyt szedett össze.

Vincze Balázs: Azt nem tartom váratlannak, hogy ez a négy csapat jutott a négy közé, igaz, a Vasas még tervezhetett így, gondolhatták úgy, hogy beleszólhatnak a negyedik helyért folyó harcba. A saját csapatom szempontjából meglepetésnek tartottam az első fordulóban Pécsen elért döntetlent és a BVSC elleni vereséget is, ami előfordult a Honvéddal is. Az nyilvánvaló, hogy ebben a bajnokságban az 5-8. helyezettek sokkal nagyobb eséllyel mehettek a pontszerzését az élmezőny ellen, mint korábban.

Vad Lajos: Egy bizonyos idő után már nem számított meglepetésnek a saját csapatom szereplése. Nyilván az elején kellemes érzés volt hatból hatot nyerni, majd a hetedik meccsünk a Vasas elleni döntetlen volt. Ez a teljesítmény már sejtetett valamit, és az, hogy az ötödik helyezett Vasast 13 ponttal előztük meg, alátámasztja azt, hogy teljesen megérdemelten kerültünk az elődöntőbe.

Milyen állapotban van az elődöntő előtt a csapata?

Kovács István: Ezt jó lenne tudni, hiszen kilenc játékos csak csütörtökön csatlakozik hozzánk: három szerb és hat magyar válogatott volt távol. Bízom benne, hogy egyikőjük sem sérült meg, és nem is lesznek túl fáradtak péntekre. Voltak nehézségeink az alapszakasz végén, három játékosunk nem is játszott az utolsó fordulóban. A leglényegesebb, hogy teljes létszámban kezdjük meg a rájátszást.

Dabrowski Norbert: A valós képet a rájátszás mérkőzései adják majd meg. Minden csapatnak megvolt a maga kis története az elmúlt hónapokban, talán egyedül a Szolnok a kivétel, és az első helyük ezt alá is támasztja. Bizakodó vagyok, úgy érzem, elindultunk felfelé, fejlődtünk az elmúlt időszakban. Hogy ez mire lesz elég, az kérdés, de a célunk egyértelműen a döntőbe jutás.

Vincze Balázs: Jól vagyunk, nagyon bizakodó vagyok. A bajnokság előtt kitűzött célunkon semmiképpen sem szeretnénk változtatni, nem is látom ennek a jogosságát. Döntőt szeretnénk játszani. Úgy érzem, az elmúlt két szegedi évemhez képest ez a tavasz egy egészen más képet mutat.

Vad Lajos: Abszolút bizakodóak vagyunk. Vannak kisebb-nagyobb sérülések a csapatban, de ezeket próbáljuk majd „eldugni”. 

Hány mérkőzésre számít az elődöntőben?

Kovács István: Mivel a legjobbat kívánom a csapatomnak, nem is mondhatok mást, mint azt: három meccsre.

Dabrowski Norbert: Nem három meccsen fogjuk befejezni az elődöntőt.

Vincze Balázs: Háromra biztosan. Az első meccs nagyon fontos, de nem mindent eldöntő lesz. Az ugyanis csak az ötödik meccsre jellemző.

Vad Lajos: Hogy őszinte legyek: pont annyira, amennyi a végén lesz.

Ha sikerül a döntőbe jutás, melyik csapattal játszanak szívesen?

Kovács István: Nem tudom, ez nem kívánságműsor. Először az a fontos, hogy jussunk be a döntőbe, aztán ha ez sikerül, az a célunk, hogy ott is mi kerüljünk ki győztesként.

Dabrowski Norbert: Nyilván mindenki azt mondja, hogy a másik párharcban a Szolnok az esélyesebb, de ha a Honvéd továbbjut, akkor teljesen mindegy, hogy mi kivel játszanánk szívesen. Legyen elég annyi, hogy úgy érzem, a Honvéd megszorongatja majd a Szolnokot, könnyen lehet, hogy ott sem három meccs után lesz vége a párharcnak.

Vincze Balázs: A Szolnokkal.

Vad Lajos: Ha mi oda eljutnánk, bárkivel, akár jöhetne a Real Madrid vagy a Barcelona is.


A play-off rajtja előtt igyekeztünk megismerkedni a szövetségi kapitány „perspektívájával” is.


Benedek Tibor természetesen nem kívánja latolgatni az esélyeket, mint mondja, kizárólag a saját szemszögéből figyeli majd a mérkőzéseket, azaz a válogatott keret tagjait igyekszik a lehető legtöbb alkalommal megnézni, akár élőben, akár a tévéközvetítések révén.

A bő, 22 fős keret tagjainak van esélyük arra, hogy a 17 fős szűkített gárda tagjaként elkezdhessék a nyári felkészülést. Arra a kérdésre, hogy ha egy eddigi „kívülálló” valami szuperszonikus produkcióval rukkolna elő, esetleg meghívná-e a kapitány, Benedek Tibor azt válaszolta: „Ezt szinte lehetetlennek tartom. Akik eddig bekerültek a huszonkettőbe, azok valahová eljutottak az elmúlt másfél évben, egy teljesen új játékossal a nulláról kellene kezdeni a csapatba építést – ha valaki mégis nagyon extra teljesítményt nyújtana, az a jövőre nézve lehet jelzés.

A 17 fő közé kerülésnél elsősorban a válogatottban nyújtott produkció számít, „ha a súlyozást nézem, akkor például a keddi, horvátok elleni mérkőzés nagyon sokat számított – ha viszont valaki a play-offban több meccsen is folyamatosan jól tud játszani, az érhet annyit, mint a válogatottban nyújtott teljesítményt.”

Benedek Tibor végül elárulta: a nyári keret nagyjából már összeállt a fejében, „két kérdőjel van még, két kulcskérdés, amit el kell döntenem – számomra ez a tétje a bajnoki rájátszásnak.


Az elődöntő programja – televíziós közvetítések:


Első mérkőzések:

Április 18., péntek, 18 óra 45: Szolnoki Dózsa-Közgép – RacioNet-Honvéd – Digi Sport
Játékvezetők: Fodor Rajmund, dr. Fekete Balázs

Április 19., szombat, 18 óra: ZF-Eger – Diapolo-Szeged
Játékvezetők: Homonnai Dániel, Dodog Szabolcs


Második mérkőzések:

Április 23., szerda, 18 óra:
RacioNet-Honvéd – Szolnoki Dózsa-Közgép – Sportklub 

Április 23., szerda, 18 óra 30 perc: Diapolo-Szeged – ZF-Eger – Digi Sport 2


Harmadik mérkőzések (a pontos kezdési időpontok még nem ismertek):

Április 25., péntek: Szolnoki Dózsa-Közgép – RacioNet-Honvéd
Április 26., szombat: ZF-Eger – Diapolo-Szeged

 
Rájátszás középen, nem kevés izgalommal

Van jó pár olyan európai bajnokság, amely szívesen elfogadná a férfi ob I. középmezőnyének idei élcsapatait saját maga élmezőnyében. A „pontrablók” playoff küzdelme is elrajtol.

Bár a Lactiv-Vasas (5.) 13 ponttal maradt le a negyedik helyről az alapszakaszt követően, stabilitását mutatja, hogy pontot szerzett a ZF-Egertől (8-8), a RacioNet-Honvédtól (10-10), és megszorongatta a Szolnok együttesét is, mint ahogy Szegeden sem játszott alárendelt szerepet. Válogatott játékossal is bír Angyal Dániel (na, és a montenegrói Drasko Brguljan) személyében, ráadásul a fiatalok egyre jobban meghatározzák a piros-kékek (eredményes) játékát.

A Vasas a Kaposvárral (8.) csatázik a középmezőny rájátszásának első körében, Szécsi Zoltán vezérletével a somogyiaknak is voltak szép pillanataik idén, igaz, legjobban a Magyar Kupa-negyedik helyükre lehetnek büszkék – ehhez a Honvédot búcsúztatták a negyeddöntőben.

A Debrecen (6.) a nagyok ellen nem tudott pontot szerezni, de szoros meccsekre mindig képes, ráadásul a kötelező győzelmek majd’ mindegyikét behúzta: ennek köszönheti a hatodik helyet. Nem lesz könnyű dolga ugyanakkor Varga Tamás csapatának, hiszen a Szegedet és a Honvédot is legyőző BVSC-vel (7.) kell mérkőznie. Csak hogy még izgalmasabb legyen a párharc, felidézzük tavaszi bajnokijuk eredményét: 10-10!

Rájátszás, az 5-8. helyért:

Április 19., 20 óra 30 perc: Lactiv-Vasas – Kaposvári VK
Április 20., 18 óra: Debreceni VSE – BVSC-Zugló
Április 22., 19 óra 30 perc: Kaposvári VK – Lactiv-Vasas
Április 23., 20 óra: BVSC-Zugló – Debreceni VSE

Az alsóházban nagy kérdés lesz, hogy a KSI (11.) folytatja-e jó szereplését. Horváth János csapata nem lett pofozógép a szezonban, nagy bravúrokra is képes volt: győzött például a Népligetben. Érdekesség, hogy első playoff-ellenfele, a Hegyvidék-Ybl (14.) viszont éppen a sportiskolások ellen szerezte egyetlen pontját.

A Szentes (12.) Matajsz Márkkal új fejezetet nyitott a szezonban, ez az eredményekben is megmutatkozott, és mivel az OSC (13.) játéka is fejlődött, ez a párharc is tartogathat izgalmakat.

Rájátszás a 10-14. helyért:

Április 19., 11 óra: KSI SE – Hegyvidék-Ybl
Április 19., 18 óra: Valdor-Szentes – OSC-Újbuda
Április 22., 18 óra: Hegyvidék-Ybl - KSI
Április 23., 20 óra 30 perc: OSC-Újbuda – Valdor-Szentes



Visszatekintés az alapszakaszra a számok tekintetében:

Az alapszakasz végeredménye, élcsoport:
1. Szolnoki Dózsa Közgép 24 győzelem/0 döntetlen/2 vereség 72 pont
2. ZF-Eger 23 győzelem/1 döntetlen/2 vereség 70 pont
3. Diapolo-Szeged 21 győzelem/1 döntetlen/4 vereség 64 pont
4. RacioNet-Honvéd 19 győzelem/1 döntetlen/6 vereség 58 pont

Az alapszakasz góllövőlistájának élcsoportja:
1. Sztefan Mitrovics (Szolnoki Dózsa-Közgép) 78 gól
2. Szivós Márton (Diapolo-Szeged) 65 gól
3. Bátori Bence (ZF-Eger) 63 gól

A legtöbb akciógólt szerezte:
1. Sztefan Mitrovics (Szolnoki Dózsa-Közgép) 38 gólt
2. Bátori Bence (ZF-Eger) 34 gól
3. Marnitz Gergő (Debreceni VSE) 30 gól

A legtöbb büntetőből elért gólt szerezte:
1. Létay Krisztián (BVSC-Zugló) 15 gól
2. Juhász Zsolt (Diapolo-Szeged) 13 gól
3. Weszelovszky László (Debreceni VSE) 12 gól

A legtöbb gólt szerző csapat:
1. ZF-Eger 372 gól
2. Szolnoki Dózsa-Közgép 355 gól
3. Diapolo-Szeged 322 gól

A legtöbb gólt kapó csapat:
1. Hegyvidék-Ybl 453 gól
2. KSI SE 350 gól
3. Valdor-Szentes 310 gól

A legtöbb győzelmet szerezte:
1. Szolnoki-Dózsa-Közgép 24 győzelem
2. ZF-Eger 23 győzelem
3. Diapolo-Szeged 21 győzelem

A legtöbbet vereséget gyűjtötte:
1. Hegyvidék-Ybl 25 vereség
2. Valdor-Szentes, OSC-Újbuda 20-20 vereség

A legnagyobb arányú győzelem:
2014. február 28.: ZF-Eger – Hegyvidék-Ybl 24-5

A legtöbb gól egy mérkőzésen:
2014. február 15.: ZF-Eger – OSC-Újbuda 24-12

A legkevesebb gól egy mérkőzésen:
2013. szeptember 21.: Debreceni VSE – Szolnoki Dózsa-Közgép 4-5

A bajnokság során 10 döntetlen született, a Vasas és a Debrecen 3 alkalommal is egy pontot szerzett.

A legtöbb gólt szerző játékos egy mérkőzésen:
Sztefan Mitrovics (Szolnoki Dózsa-Közgép) 6 (a Kaposvár, a KSI, a Pécs és újra a KSI ellen)
Szivós Márton (Diapolo-Szeged) 6 (a Szentes és a Kaposvár ellen)
Bátori Bence (ZF-Eger) 6 (az OSC ellen)
dr. Kiss Gergely (RacioNet-Honvéd) 6 (a Pécs ellen)
Nyéki Balázs (BVSC-Zugló) 6 (a Pécs ellen)
Tyler Martin (Széchenyi Bank-FTC) 6 (a Szentes ellen)
Halek Márton (Debreceni VSE) 6 (a Pécs ellen)
Weszelovszky László (Debreceni VSE) 6 (az Ybl ellen)

A legjobb kapusteljesítmények (minimum 10 meccs alapján):
1. Bisztritsányi Dávid (ZF-Eger) 58%
1. James Maxwell Clark (Debreceni VSE) 58%
3. Meixner Marcell (ZF-Eger) 56%
3. Szécsi Zoltán (Kaposvári VK) 56%
 

A férfi OB I-es bajnokságok eddigi győztesei:

1. 1904. Balatoni UE
2. 1905. Balatoni UE
3. 1906. Magyar UE
4. 1907. Magyar UE
5. 1908. Magyar UE
6. 1909. Magyar UE
7. 1910. FTC
8. 1911. FTC
9. 1912. FTC
10. 1913. FTC
11. 1917. MAFC
12. 1918. FTC
13. 1919. FTC
14. 1920. FTC
15. 1921. FTC
16. 1922. FTC
17. 1923. III. kerület
18. 1924. III. kerület
19. 1925. FTC
20. 1926. FTC
21. 1927. FTC
22. 1928. III. kerület
23. 1929. MAC
24. 1930. UTE
25. 1931. UTE
26. 1932. UTE
27. 1933. UTE
28. 1934. UTE
29. 1935. UTE
30. 1936. UTE
31. 1937. UTE
32. 1938. UTE
33. 1939. UTE
34. 1940. BSE
35. 1941. UTE
36. 1942. UTE
37. 1943. MAC
38. 1944. FTC
39. 1945. UTE
40. 1946. UTE
41. 1947. Vasas
42. 1948. UTE
43. 1949. Vasas
44. 1950. UTE
45. 1951. UTE
46. 1952. UTE
47. 1953. Vasas
48. 1954. Szolnoki Dózsa
49. 1955. Bp. Dózsa (UTE)
50. 1956. Bp. Kinizsi (FTC)
51. 1957. Szolnoki Dózsa
52. 1958. Szolnoki Dózsa
53. 1959. Szolnoki Dózsa
54. 1960. Újpesti Dózsa (UTE)
55. 1961. Szolnoki Dózsa
56. 1962. FTC
57. 1963. FTC
58. 1964. Szolnoki Dózsa
59. 1965. FTC
60. 1966. BVSC
61. 1967. Újpesti Dózsa (UTE)
62. 1968. FTC
63. 1969. OSC
64. 1970. OSC
65. 1971. OSC
66. 1972. OSC
67. 1973. OSC
68. 1974. OSC
69. 1975. Vasas
70. 1976. Vasas
71. 1977. Vasas
72. 1978. OSC
73. 1979. Vasas
74. 1980. Vasas
75. 1981. Vasas
76. 1982. Vasas
77. 1983. Vasas
78. 1984. Vasas
79. 1984./1985. BVSC
80. 1985./1986. Újpesti Dózsa (UTE)
81. 1986./1987. BVSC
82. 1987./1988. FTC
83. 1988./1989. Vasas
84. 1989./1990. FTC
85. 1990./1991. UTE
86. 1991./1992. Tungsram
87. 1992./1993. UTE
88. 1993./1994. UTE
89. 1994./1995. UTE
90. 1995./1996. BVSC
91. 1996./1997. BVSC
92. 1997./1998. BVSC
93. 1998./1999. BVSC
94. 1999./2000. FTC
95. 2000./2001. BHSE
96. 2001./2002. BHSE
97. 2002./2003. BHSE
98. 2003./2004. BHSE
99. 2004./2005. BHSE
100. 2005./2006. BHSE
101. 2006./2007 . Vasas
102. 2007./2008. Vasas
103. 2008./2009. Vasas
104. 2009./2010. Vasas
105. 2010./2011. Eger
106. 2011./2012. Vasas
107. 2012./2013. Eger
 
És hogy hogyan készülnek a játékosok a playoffra, az alábbi videóinterjúkból kiderül. Hosnyánszky Norbert, Hárai Balázs, Decker Ádám és Fülöp Bence mondta el véleményét. (Köszönet a vlv.hu-nek a Hosnyánszky Norberttel és Decker Ádámmal készített interjúért.)
Vízilabda hírek
Sajtóközlemények
play off
rájátszás
ob I