A bíró elitben sem fenékig tejfel az élet! Nyolc meccset vezetett az olimpián. Édesapja most a legnépszerűbb ember, Balatonaligán! A kiváló játékvezetőt Török László kérdezte:

Emlékszem a labdarúgó világbajnokság döntőjének eredményhirdetésére. Mielőtt a csapatok tagjai megkapták volna az ezüst és az aranyérmeket, a finálé játékvezetői járultak a FIFA elnökéhez és ők vehették át tőle azt az aranymedált, amely a nagy napra emlékezteti őket örökre. Ha úgy tetszik, top bírók is aranyérmesek lettek, hiszen az ő unkájuk is kellett, hogy a világ legjobbjai megmérkőzhessenek.

Ha ez labdarúgásban így történt, akkor azt is mondhatjuk, hogy vízilabdában Juhász György, Londonban olimpiai bajnok lett, hiszen a spanyol Sergi Borellal együtt, ő vezethette, a harmincadik nyári olimpia aranyösszecsapását, a Horvátország – Olaszország összecsapást.

• Amikor elindultál az ötkarikás játékokra, Te is kitűztél valami célt maga elé?
  
  
• Természetesen. Azt, hogy a lehető legjobb formájában vezessek, hogy tegyek meg mindent annak érdekében, hogy szellemileg és fizikailag is a topon legyek. Tisztában voltam azzal, hogy a világ elitjébe kerültem, tehát ennek megfelelően kell ott dolgoznom. 
  
  
• Éppen azért, mert a sportág legmagasabban jegyzett bíró kaptak meghívást az olimpiára, egyetlen hiba, számukra is végzetes lehet.
  
  
• Ez Londonban be is bizonyosodott. A Spanyolország – Horvátország meccsen a kollégáim nem adtak meg egy gólt. Ennek az lett a következménye, hogy a mérkőzés játékvezetőit, szinte azonnal hazaküldték a játékokról.
  
  
• Ezt Te például miként tudtad meg? Volt nyilvános értékelés?
  
  
• Az esemény híre persze mindenhová eljutott. A következő napok egyikén – mint a szabadidőben általában – kint voltam az egyik mérkőzésen. Akkor, ott jött oda hozzám az egyik nemzetközi elöljáró és kérte, ha nincs más dolgom, üljek be időmérőnek a következő találkozóra. Akkor, vált bizonyossá számomra, hogy az eredeti beosztást megváltoztatták, mert az ominózus összecsapás két játékvezetőjét hazaküldték, ezért kellett megváltoztatni az eredeti beosztást.
  
  
• Azok után a mérkőzések után, amelyeken nem történt ilyen kapitális hiba, hogyan értékelték a sípmestereket?
  
  
• A meccs után azon nyomban bejött az öltözőbe a két delegátus és elmondta, ha probléma akadt, ha valamelyik esetet nem jól ítéltük meg. Ha pedig nem volt ilyen, akkor megköszönték a közreműködést. Abból is mindenki következtethetett rá, hogyan voltak megelégedve vele az elöljárók, hogy hány mérkőzésre kapott megbízást. Akadt, aki az egész tornán csupán két mérkőzésen fújhatta a sípot. A jobbak öt-hat alkalommal vezettek.
  
  
• Téged hány összecsapás levezetésével bíztak meg?
  
  
• Nyolc alkalommal működtem játékvezetőként. Hat férfi és két női találkozón.
  
  
• Ez kimagaslóan a legjobb ebben a mezőnyben! Tehát tudtad, hogy elégedettek voltak a munkáddal. Ilyenkor az ember már reménykedik benne, hogy a legfontosabb mérkőzésen, a döntőn is számolnak vele?
  
  
• Amikor mi játékvezetők esténként vacsoránál összegyűltünk, ezt is megbeszéltük. Az mindenképpen hízelgő volt számomra, hogy a mi saját értékelésünkben az olasz, Caputi, a spanyol Borell és a montenegrói Brguljan mellett, a kollégák egyre többet említették az én nevemet is.
  
  
• Fura világ a tietek. Mennyire lehet hinni az elismerő szavaknak, hiszen miközben barátságok szövődnek köztetek, azért riválisai is vagytok egymásnak.
  
  
• Mondhatom, hogy a kollégák mindegyikével jó viszonyt ápolok. Azt azonban tudom, hogy kinek mennyire őszinte a mosolya és persze az elismerése. Az biztos, hogy a tapasztalt görög játékvezető, akivel a szabadidőm legnagyobb részét is töltöttem, már a torna közepe táján megjósolta, hogy komoly feladatot fogok kapni. Én azonban legfeljebb arra számítottam, hogy a női mezőnyben, a legjobb négy között vezethetek majd.
  
  
• A nagy hír, hogy a férfi aranymeccset adták a kezedbe, mikor talált meg?
  
  
• Bármennyire is meglepő, de Budapestről hívott fel Németh András kollégám, hogy a FINA honlapon megtalálta a hivatalos bíróküldést és ott az én nevemet. Ha pedig még maradt volna bennem csöppnyi kétely, akkor azt Martin György elnök úr oszlatta el, aki közel áll a FINA vezérkarhoz, és felhívott, hogy tudassa velem a döntést, aztán pedig már jöttek a hírek a különböző hivatalos és nem hivatalos csatornákon is.
  
  
• Gondolom, ilyenkor - mint az olimpiai döntő valamennyi résztvevőjét - a játékvezetőt is elfogja a jó értelembe vett rajtláz.
  
  
• Nem is tagadom. De ha csak az járna az ember eszében, hogy a lelátón ott van 5.000 néző, a tv képernyői előtt sok tíz millióan, hogy a csapatok, valamint a sportág vezérkarának figyelme is rá szegeződik, akkor nem hogy vezetni nem tudna, de még lépni sem. Ezt le kell vetkőzni! Nekem sikerült! Az izgalom csak addig tartott bennem, amíg nem kezdődött el az összecsapás.
  
  
• A vízilabdában megszokott, hogy minden meccs után a vesztes, a bírót hibáztatja.
  
  
• Itt erről szó sem volt! A csapatok korrekt módon játszottak és nem különben az olasz mester Campagna volt az első, aki megköszönte a munkánkat. Én pedig itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem az elmúlt 12 év tevékenységét edzőknek, játékosoknak, vezetőknek, akik olyan magasra emelték a sportág színvonalát, hogy a magyar póló ennyi elismerésben, győzelemben lehetett része. E nélkül, ránk játékvezetőkre sem vetődhetett volna annyi figyelem. Ez is szükségeltetett hozzá, hogy észrevegyék a mi, és ezen belül az én munkámat. Ezek után pedig már csak az kellett, hogy éljek is a megadatott lehetőséggel.
  
  
• Az aranyérem másolatát – csakúgy, mint a labdarúgó VB-n – te is megkaptad a döntőt követően.
  
  
• Sajnos nem! Olimpián – ha jól tudom – még az edzők sem kapnak medált. Pedig jó volna, ha lenne valami oklevél  vagy egyéb tárgyi bizonyíték, amivel emlékezhetnénk mi is arra, ebben a megtiszteltetésben volt részünk. Két magyar bíró, a röplabdás Hóbor Béla és vízilabdában én büszkélkedhetünk azzal, hogy résztvevői voltunk az olimpiai finálénak. De mindez, legfeljebb a mi emlékezetünkben marad meg! Sajnos. Így aztán most beérem azzal is, hogy édesapám ezekben a napokban Balatonaliga legnépszerűbb embere. Mindenki az ő vállát veregeti, mert a fia a vízilabda döntőt fújta, a londoni olimpián.