2010-05-22 23:18
HEROIKUS CSATA UTÁNI NYILATKOZATOK
|
|
|
A fõvárosban, büntetõkkel, az Eger diadalmaskodott a Vasas ellen.
Gerendás szerint nem lépéselõnybe került az Eger, csak kiharcolt még egy lehetõséget.
Földi László úgy látja, játékosai közül akadtak, akik, már kezükben érezték a gyõzelmet.
|
Török László kérdez:
- A meccs
után az egriek hatodik góljának szerzõjét, Binder Szabolcsot állítottam
meg.
Megszoktam, hogy
keményen centerezel, vagy azt, hogy bombagólt lõsz, de ezzel finom pöccintéssel,
– legalábbis engem – alaposan megleptél
- Feltham,
nagyon jól levitte a labdát a sarokba és pontosan játszott a kezemre.
Utána már, tényleg csak pöccintenem kellett. Erre épül egyébként, egy támadás
variációnk, hogy beviszem magammal a centert egyrészt, hogy fáradjon, vagy
esetleg ki tudok harcolni egy kiállítást, amit aztán gólra váltunk.
- Ez a
maratoni összecsapás mennyire fárasztott ki?
- Nagyon!
Ám, ez így van rendjén. Ez a páros mérkõzés arról szól, ki tudja jobban
elfárasztani ellenfelét. Ez két, remekül van felkészített csapat, tehát
egymáson aligha találunk fogást. A fizikai fáradtság után azonban jön a
mentális fáradtság, és ha nem vagy a topon, akkor már könnyen lehet
hibázni és az eldönthet egy meccset, sõt a döntõ végkimenetelét.
- A
büntetõpárbaj „orosz rulett” volt, vagy ti lõttétek jobban az ötösöket.
- Hát, az
már szerencse kérdése. Melyik kapus ugrik éppen a labda irányába, az,
többnyire csak szerencse kérdése. A meccsen azonban, két pompásan
felkészített gárda játszott igazán élvezetes mérkõzést. Két fantasztikusan
védekezõ csapat mérkõzött egymással.
- A
találkozó után az egri szurkoló tábor Gerendás
György nevét skandálta. Úgy, ahogy hajdan bajnokcsapat edzõjeként, itt
a BVSC uszodában, többször is megesett.
- Csak nem
ekkora hangerõvel, – nevetett Gerendás – elvégre a BVSC-nek sohasem volt
ennyi drukkere. De kétségkívül megdobogtatta a szívemet ez a rigmus, no
meg a helyszín.
- Mikor
fordult meg a mérkõzés? Elvégre nagyon nehezen találtátok meg a rést a
Vasas védelmi falán.
- Nem
véletlenül. Elvégre ez a Vasas borzasztóan fegyelmezetten és jól zárt a
kapu elõtt.
- Szerintem
egyébként a mai találkozón az döntött, hogy ennek ellenére képesek voltunk
akciógólokat szerezni. Nagyon jól ismeri egymást a két csapat, éppen ezért
az emberelõnyöket mindkét csapat, elég vacakul használja ki. Helyesebben a
másik ki tudja védekezni.
- A mindent
eldöntõ mérkõzésre Egerben kerül sor. Ez azt jelenti, hogy Ti vagytok az
esélyesek?
- Nem. Ez
azt jelenti, hogy játszhatunk még egy nagyon fontos mérkõzést, amin eldõl
majd a bajnoki cím sorsa.
- ”Bemószerolom”
a feleségedet! A hosszabbítás elõtt, – amíg te a srácoknak magyaráztál – õ
nagyon jól beszélgetett Mátéfalvy Csaba nejével.
- Hála az
égnek! Sokkal nagyobb baj lett volna, ha azt mondod, veszekedtek. De miért
is tették volna, hiszen nagyon jó barátnõk, mint ahogy mi is ugyanilyen
baráti viszonyban vagyunk Csabával. Az más kérdés, hogy a mérkõzésen
egymás ellen küzdünk. De utána…
- A Vasas
mestere Földi László, az izgalmas mérkõzés után is rendíthetetlen
nyugalommal értékelt
- Voltak
ennek a mérkõzésnek olyan szakaszai, amikor már úgy tûnhetett, hogy
megnyertük az összecsapást. A baj az volt, hogy játékosaim közül akadtak,
akik el is hitték. A rendes játékidõ vége elõtt, pont azt a Biros Petit
hagytuk üresen, aki meg tudta fordítani az állást. Éppen ezért azt mondom,
mi rontottuk el a végjátékot, elsõsorban azzal, hogy több olyan akciógólt
kaptunk, amik elkerülhetõ lett volna.
- Most ti
vagytok lépéshátrányban?
- Ördög
tudja. Az tény, hogy a mai találkozó elõtt az Egernek nem volt veszíteni
valója. Nekünk jöhetett, de most már õket is nyomasztja majd a teher,
hiszen nekik is pont annyira elérhetõ a bajnoki cím, mint nekünk és mivel
otthon játszanak, alighanem õket nyomasztja jobban.
- A vesztes
edzõt aligha vigasztalhatja az a tudat, hogy remek meccset játszott a
csapata.
- Földit, a
vereség ellenére sem hagyta el a humorérzéke: -Sõt még örülök is neki –
mondta keserû mosollyal.
Megosztás Facebookon: 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
| Még senki nem szólt hozzá! |
|
|
|
|
|
|
|
|